Természetesen azt is ígérik, hogy idén már lesz olyan új szakasz, amelyen autózhatunk.
Ha készpénznek vesszük a mindenkori bukaresti kormányilletékesek kijelentéseit, akkor minden évben több száz kilométernyi autópálya épül meg Romániában – ha viszont a tényeket nézzük, az észak-erdélyi autópályának már kilenc éve el kellett volna készülnie Nagyvárad és Brassó között, de egy rövid szakasz kivételével még mindig csak Kolozsvár és Marosvásárhely között autózhatunk rajta. Illetve van néhány helyszín, ahol épülget.
A közlekedési tárca államtitkára, Horaţiu Cosma hétfőn este hurráoptimista hangvételű jelentést tett közzé, miután bejárta az erdélyi autósztráda-építőtelepeket.
Három helyszínen járt, és szerinte mindhárom maximális fordulatszámon, ezerrel dübörög a munka.
A Kolozs megyei Magyarnádas és a Szilágy megyei Magyarzsombor között, 30 kilométeres szakaszon például, amelyet idén kezdett el építeni a román UMB, keményen belecsaptak a betonba: máris száz munkagéppel dolgoznak az építőtelep és az ipari utak kialakításán, illetve zajlanak a régészeti ásatások a nyomvonalon.
Persze azért annyira nem rózsaszín minden: még nem sikerült nyélbe ütni az összes kisajátítást, de az államtitkár szerint hamarosan ez is meglesz, és minden engedélyt megszereznek ahhoz, hogy a projekt megvalósítása zavartalan legyen.
Marosvásárhely környékén is hasonló nyüzsgést tapasztalt: a Marosvásárhely és Nyárádtő közötti tíz kilométeres szakaszon hat hónappal a munkálatok elkezdése után már 35 százalékban elkészült a projekt, több helyszínen már a beton tartóelemek beemelése is zajlik. Áthelyezték a közművezetékek jelentős részét is.
Ennek nyomán az államtitkár szerint az év végéig ez a szakasz el is készülhet.
Az államtitkár ellátogatott az észak-erdélyi autópályát a dél-erdélyivel összekötő, Szászsebes és Torda között épülő A10-es autópálya még építés alatt álló második üteméhez is, ahol a Fehér megyei Tövis közelében felüljáró épül a vasúti sínek fölött, illetve egy csomópont kialakításán is dolgoznak.
Itt a kivitelező szerint nyárra akár be is fejeződhetnek a munkálatok, de az államtitkár gyanakvó: mint közölte, kiemelt figyelemmel követik nyomon a munkálatokat, miután már 2014 óta húzódnak.
Ez mind nagyszerű, de például az észak-erdélyi autópálya Maroskece és Aranyosgyéres közötti szakaszáról, amellyel teljessé válna a Kolozsvár és Marosvásárhely közötti szakasz, nem esett szó. Vagyis annak az építése körül még mindig komoly a gubanc.
De persze örüljünk annak, ami épül.
Vagyis aminek a megépültét ígérik.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.