// 2026. március 20., péntek // Klaudia

A közlekedési miniszter medvekérdésben akart okoskodni, de jól pofára esett

// HIRDETÉS

Azt mondta, lemond, ha kiderül, hogy a Bánságban is előfordulnak medvék. A szakember szerint a Bánságban is előfordulnak medvék.

Sorin Grindeanu közlekedési miniszter épp a dél-erdélyi autópályáról, annak is a Lugos és Déva közötti 14 kilométeres 2-es szakaszáról beszélt, amelynek megépítésére eddig 6 pályázat érkezett.

A miniszter egy adott ponton megemlítette, hogy a szóban forgó, Temes és Hunyad megyét összekötő szakasz tervein úgynevezett ekoduktok (útpálya fölött létesített vadátjárók) kialakítása is szerepel kimondottan medvék számára.

Ekkor a miniszter úr kifejtette, hogy ez hülyeség, hiszen ő bánsági származásúként pontosan tudja, hogy a Bánságban nincsenek medvék.

Azt is hozzátette, hogy ennek ellenére megépítik az ekoduktokat, ha már azok szerepelnek a tervben, de ő lemond a miniszteri tisztségéről, ha kiderül, hogy abban a régióban mégis vannak medvék.

A sajtó erre megkeresett egy ökológust, aki tényként elmondta, hogy márpedig vannak arrafelé is medvék, sőt farkasok és hiúzok is, így az ekoduktok nagyon is fontosak lesznek. A medvék számára ugyan csak tranzitövezet a Bánság, de éppen azért fontos, hogy az autópálya megépítése után is biztosítva legyen az átjárás, mert különben a génáramlás megszakad az Erdélyi-középhegység és a Déli-Kárpátok állományai között, ráadásul balesetekre is számítani kéne, hiszen a medvék ekoduktok hiányában is megpróbálnának átkelni az autópályán.

Várjuk a miniszter úr lemondását!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Kompromisszumot javasol az RMDSZ, két részletben jöhet a kisnyugdíjasok támogatása
Székelyhon

Kompromisszumot javasol az RMDSZ, két részletben jöhet a kisnyugdíjasok támogatása

A 2026-os költségvetést el fogja fogadni a parlament, és a kormánykoalíció Ilie Bolojan miniszterelnök vezetésével folytatja a munkát a 2027-re tervezett kormányfőcseréig – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

// még több főtér.ro