// 2026. november 5., csütörtök // Imre

A közbirtokosságok ügyében levelezik Cioloșsal az RMDSZ

// HIRDETÉS

Azt szeretnék elérni, hogy sürgősségi kormányrendelettel szüntessék meg a gazdák egy részét érő diszkriminációt.

Nyílt levelek évadát éljük: nemrég Tőkés László fordult Klaus Iohannis államelnökhöz az ingatlan-visszaszolgáltatások akadályozása miatt, most pedig Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Tánczos Barna szenátusi frakcióvezető írt nyílt levelet Dacian Cioloș miniszterelnökhöz, amelyben a közbirtokosságokat érintő diszkrimináció ellen emeltek szót.

A szövetség vezetői azt kérik a bukaresti kormánytól, hogy sürgősségi rendelettel számolja fel azt a joghézagot, amely a közbirtokosságok egy részét hátrányos helyzetbe hozza.

A hatályos törvény szerint csak azok igényelhetnek állami támogatást, akik birtoklevéllel rendelkeznek. A közbirtokosságok közel egyharmadának azonban nincs birtoklevele, bár a tulajdonukban lévő területeket jogosan használják, a tulajdonjog tisztázása azonban a bürokrácia miatt húzódik – mutattak rá az RMDSZ vezetői.

„A Szenátus plénuma az RMDSZ javaslatára törvénymódosítással már rendezte ezt a joghézagot, viszont a Képviselőház a döntő ház ebben az esetben, amely május 31-ig biztosan nem tudja elfogadni ezt a módosítást. Éppen ezért arra kérjük a kormányt, hogy sürgősségi kormányrendelettel fogadja el az RMDSZ által javasolt módosításokat, hogy a május végi támogatási kérelmi határidőt ne késsék le azok a gazdák, akiknek a tulajdonjoga saját hibájukon kívül nem rendeződött” – olvasható a román kormányfőhöz intézett nyílt levélben.

Az RMDSZ az elmúlt időszakban már többször kérte ennek a helyzetnek a megoldását, számos beadvánnyal és kéréssel fordult a szaktárcához, a törvényhozásban pedig sikerült a szenátusban ehhez többséget is szereznie, viszont a szoros határidők miatt csak a sürgősségi kormányrendeletet tartja az egyetlen lehetséges megoldásnak – összegeznek az RMDSZ-vezetők.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro