// 2025. július 7., hétfő // Appolónia

A kötelező gépjármű-biztosítás összegének kiszámításakor már az is számít, hogy hol lakik

// HIRDETÉS

Módosult a hatályos törvény, a biztosítók szabadabb kezet kaptak a tarifák kiszámításához.

Jelentősen változott szombattól a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb/RCA) kiszámításának módja, miután módosult az erre vonatkozó törvény.

Az egyik legfontosabb, az Európai Unió nyomására elfogadott módosítás, hogy a biztosítók jóformán szabad kezet kaptak a díjak kiszámításakor.

Eddig a biztosítóknak értesíteniük kellett a Pénzügyi Felügyeletet (ASF), ha módosítani akarták a díjszabásukat.

A változást statisztikai adatokkal is indokolni kellett, és figyelembe kellett venni bizonyos, előre rögzített, általános érvényű szempontokat.

Mostantól viszont a biztosítók a saját szempontjaik szerint alakíthatják a tarifákat, és elegendő, ha a számításokat egy erre felhatalmazott független szakértő hitelesíti.

Mindezzel együtt jár az is, hogy

nem csupán a tulajdonos életkora és a gépkocsi motorjának hengerűrtartalma alapján számítják ki a tarifákat.

Eddig ugyanis ezek voltak a fő szempontok.

A fő szabály az volt, hogy minél fiatalabb egy sofőr, annál többet kell fizetnie, mivel a statisztikák szerint a 30 év alatti autósok több balesetet okoznak.

A hengerűrtartalom esetében viszont a nagyobb kapacitás jelentett nagyobb tarifát, hiszen a statisztikák azt mutatják, hogy az erősebb autóval közlekedők hajlamosabbak agresszívabban vezetni.

Mindehhez most csatlakozik az a szempont is, hogy hol élnek a sofőrök. Ezt a gyakorlatot a biztosítási piacot szabályozó 2017-es törvény elfogadása előtt is alkalmazták, és most visszatér.

Eszerint a biztosítási díj kiszámításakor figyelembe veszik azon statisztikákat is, amelyek arra vonatkoznak, az ország mely régióiban nagyobb, illetve kisebb a balesetek száma.

Ha valaki olyan helyen él, ahol sok a baleset, akkor többet kell fizetnie.

A korábban használt térképek szerint Románia keleti megyéiben – Galac, Konstanca és Iași – több a baleset, így várhatóan itt magasabbak lesznek a tarifák.

Ugyanakkor a közlekedési viszonyok és az autók magas száma miatt a legrizikósabb helyszín Bukarest és a fővárost körülölelő Ilfov megye, vagyis az itteniek fizethetik a legtöbbet.

A másik végletet Temes, Hunyad és Giurgiu megye jelenti.

De nem csupán a megyékre, hanem a településekre is odafigyelnek, így ha ön olyan városban vagy községben él, ahol általában kevés a baleset, akkor jobban jár.

Az is megvan, ki az ideális biztosítási ügyfél: ő az, aki 20 000 főnél alacsonyabb lakosságú városban él, mivel ezekben a kevésbé sűrű úthálózat és a kevesebb autó miatt a balesetek is ritkábbak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet
Krónika

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

„Itt a medve, milyen szép, felém jön” – lelkesedett a transzfogarasi halálos támadás áldozata
Krónika

„Itt a medve, milyen szép, felém jön” – lelkesedett a transzfogarasi halálos támadás áldozata

Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.