Viszont jobb hír, hogy a napi esetszámok csökkenése folytatódik.
A számok továbbra is azt igazolják, hogy aki beoltatta magát a koronavírus elleni vakcinával, jóval nagyobb eséllyel ússza meg a súlyos, kórházi kezelést igénylő, vagy halállal végződő fertőzést. Az Országos Közegézségügyi Intézet (INSP) csütörtökön kiadott adatai is azt támasztják alá, hogy az lényegesen jóval nagyobb védettséget élveznek, hiszen az elmúlt, január 31. és február 1. közötti héten elhunyt fertőzöttek elsöprő többsége ezúttal is az oltatlanok közül került ki.
Eközben Erdély és a Partium sajnos előkelő helyen képviselteti magát a halálozási listán: az elmúlt héten a halálesetek 24,8 százaléka Suceava, Konstanca, Bihar, Kolozs és Máramaros megyében következett be. A jóval gyorsabban terjedő omikron variáns nyomán eközben a fertőzéssel diagnosztizáltak 51,4 százaléka volt oltatlan. Azonban azon oltottak jelentős része – 43 százalék –, akinek a szervezetében kimutatták a vírust, vagy közvetlenül az előtt kapta meg a vakcinát, vagy már eltelt hat hónap a legutóbbi oltás óta. Az új fertőzések terén Erdély és a Bánság is az élmezőnybe tartozott múlt héten: az új esetek 41,4 százalékát négy megyében, Temes, Kolozs, Prahova és Konstanca megyében mutatták ki. Mindeközben a Krónikus Betegségben Szenvedő Páciensek Szervezeteinek Koalíciója nevű szervezett arra figyelmeztet:
Ehhez a közegészségügyi intézet statisztikáját idézik, amely szerint a több mint 60 ezer halálos áldozat több mint 93 százaléka legalább egy krónikus betegség valamelyikében szenvedett az alábbiak közül:
A szervezet ezért minden krónikus beteget arra kér, hogy amint a koronavírus-fertőzésre utaló tüneteket észlel magán, azonnal forduljon a háziorvosához, hiszen a már létező, covid-19 megbetegedés elleni kezeléseket a lehető leghamarabb el kell kezdeni, ezzel ugyanis csökkenthető a súlyos betegség kialakulásának a veszélye.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.