Három év alatt háromszorosára nőtt a nyugalmazást kérvényező egyenruhások száma.
Bár egy májusban elfogadott törvény lehetővé teszi, hogy a rendőrök akár hatvan éves korukig is az aktív állományban maradjanak, az idei év első felében háromszor annyi egyenruhás kérte a nyugdíjazását, mint 2018 hasonló időszakában.
2018 első felében 793, 2019-ben 1689, idén pedig már 2196 rendőr kérte a nyugdíjazást. A rendőrök szakszervezete szerint ez a nehéz munkakörülmények, az ennek nem megfelelő bérezés és a katonai nyugdíjak jogi szabályozásának kiszámíthatatlansága miatt van. Utóbbival a speciális nyugdíjak körüli huzavonára utalnak: sokan úgy gondolják, hogy inkább most vonulnak vissza, nehogy később már csak kisebb nyugdíjat kapjanak.
Az idei nagy ugrás nyilván a koronajárvány miatt van, ezzel ugyanis a rendőrök teendői és veszélyeztetettsége is jelentősen megnőtt.
Ugyanakkor a számok szépen igazolják a korábbi feltevést, miszerint a májusi nyugdíjkorhatár-emelés csak bizonyos rendőrfejesek kedvéért történt, akik amúgy se dolgoznak az égvilágon semmit, de szeretnék minél tovább megőrizni zsíros pozíciójukat, hiszen a szakszervezet már akkor megmondta ezzel kapcsolatban, hogy az utcán szolgálatot teljesítők lelépnek, amint lehet (40–45 éves korukban), mert nem bírják a stresszt. Az egyenruhások ugyanis nemcsak akkor akaszthatják szögre a gumibotot, ha betöltötték a 60. életévüket, hanem akkor is, ha legalább 25 évet lehúztak a szolgálatban, és ebből minimum 15-öt terepen. Szóval a káderhiány látványosan tovább nő, miközben a májusi törvény éppen ezt hivatott volna megakadályozni. Gratulálunk (annak a pár embernek, akinek jól jött a törvény).
Ezzel párhuzamosan az utóbbi három év során több mint kétszeresére nőtt a rokkantnyugdíjat igénylők száma is: 2018-ban 1003, 2019-ben 1867, idén pedig eddig 2365 rendőr kérvényezte a rokkantnyugdíjat.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.