A liberálisok kormányból való kilépése után előállt helyzet más-más hozadékokkal jár a politikai élet különböző szereplői számára. Van, aki nyertesként, van, aki vesztesként kerül ki a válságból.
A liberálisok kormányból való kilépésével elcsitult a koalíciós válság, zajlanak a kormányalakítási tárgyalások, és jelen állás szerint, hacsak be nem igazolódik, hogy a Szociáldemokrata Unió (USD) a szövetség nélkül is képes parlamenti többséget alakítani, az tűnik valószínűnek, hogy az RMDSZ – akárcsak 2009 decemberében – ezúttal is hajlandó beugrani a kormánykoalícióból távozó párt helyére.
Amennyiben sikeresek lesznek a koalíciós tárgyalások, a PNL kormányból való kilépésének egyik legfőbb nyertese politikai szempontból a magyar szervezet – ami nem jelenti azt, hogy a romániai magyar közösség is ugyanúgy nyer az ügyön –, hiszen várhatóan miniszteri és államtitkári tisztségekhez jut, emellett számos, a kormánynak alárendelt intézményben kap vezető pozíciókat.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) is nyertesnek érezheti magát, hiszen igaz ugyan, hogy oda a kétharmados kormánytöbbség, de a renitens liberálisok miatt úgysem tudtak élni vele, ráadásul kormányon maradtak, és a miniszterelnöki tisztséget is megtarthatták. A kisebb, ezért kevésbé izgága pártokkal kötött szövetség – amelyhez várhatóan az RMDSZ is csatlakozik – könnyen stabilabbnak bizonyulhat, mint a kétharmados többség, hiszen például az RMDSZ eddig már több ízben is volt kormányon, és bár volt olyan koalíciós konfliktus, amikor kilépéssel fenyegetőzött, ezt végül egyszer sem tette meg.
A liberálisok esetében már kétséges, hogy nyertesnek nevezhetők. Igaz, hogy ellenzékből hitelesebben szidhatják a kormányt, mint a koalíció tagjaként, de ez nem biztos, hogy elegendő lesz ahhoz, hogy jól szerepeljenek a májusi európai parlamenti választáson, illetve ami számukra még fontosabb, hogy a pártelnök, Crin Antonescu megnyerje a novemberi államfőválasztást. Antonescu eddig a kétharmados koalíció közös jelöltje volt, most azonban a felmérések azt mutatják, hogy a PSD jelöltje legyőzné őt.
A Szociálliberális Unió – amely a PNL kilépésével most felbomlott – ugyanis három évvel ezelőtt közvetlenül az ő ellenében jött létre, jelszava az volt, hogy eltakarítsa Băsescut és a Băsescu-rendszert. Ez azonban nem sikerült: 2012-ben az államfő menesztéséről szóló referendum alacsony részvételi aránya miatt nem tudták elmozdítani a tisztségéből, most pedig azt látjuk, hogy Băsescu még mindig államfő, hiszen második mandátuma csak decemberben jár le, az USL viszont kimúlt.
Az államfő ki is használta az alkalmat, hogy diadalt üljön, és a koalíció felbomlásának másnapján kisszerűnek és felelőtlennek nevezte Victor Ponta kormányfőt és Crin Antonescu PNL-elnököt, amiért instabilitást gerjesztettek. Azt is leszögezte: egyikükkel sem köt politikai paktumot.
A mostani diadal persze még nem jelenti azt, hogy a háborút is megnyerte, a PSD ettől még a legerősebb párt marad, amelynek jelenleg a legnagyobb esélye arra, hogy megnyerje az államfőválasztást. Az ellene kialakult egységfront szétesése azonban jelentős siker számára, ráadásul a liberálisok jövője is bizonytalan lehet, hiszen nem mindenki örül annak, hogy kikerültek a kormányból.
Călin Popescu Tăriceanu volt pártelnök-kormányfő nyíltan szembement a pártvezetéssel, ki is lépett a pártból, és új liberális párt megalakításába kezd. Elképzelhető, hogy más hozzá hasonlóan gondolkodó liberális politikusok is fölemelik a szavukat, ami belső konfliktusokhoz vagy akár szakadáshoz vezethet, de ha nem, az egyik legelismertebb liberális politikus távozása akkor is nagy érvágás a pártnak.
Eközben Băsescu nyugodtan építheti új pártját, amely a gyengélkedő PDL és a frissen ellenzékivé vált, meghasonlott PNL mellett csendben megszilárdíthatja pozícióját a jobboldalon.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
… Csíkszeredát megszórták igazán „magyarbarát” Simion-idézetekkel… és a hisztis Ilie Năstase kiizzadta magából, ki a jó elnök és ki a rossz.
… Csíkszeredát megszórták igazán „magyarbarát” Simion-idézetekkel… és a hisztis Ilie Năstase kiizzadta magából, ki a jó elnök és ki a rossz.
George Simion nyíltan elismerte, hogy csak szavazatszerzéshez kellett a 35 ezer eurós lakások ígérete. Közben már Tánczos Barna pénzügyminiszter is a gazdaság földbe állásáról beszél.
George Simion nyíltan elismerte, hogy csak szavazatszerzéshez kellett a 35 ezer eurós lakások ígérete. Közben már Tánczos Barna pénzügyminiszter is a gazdaság földbe állásáról beszél.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség is Nicușor Dan támogatására szólít fel.
Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség is Nicușor Dan támogatására szólít fel.
Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.
Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.
A második helyért kiélezett csata zajlik Crin Antonescu és Nicușor Dan között.
A második helyért kiélezett csata zajlik Crin Antonescu és Nicușor Dan között.
Csökkenő választási kedv az országban, rekordrészvétel a diaszpórában. Két vonat ütközött össze Konstancán, egy mozdony kigyulladt Sinaián.
Csökkenő választási kedv az országban, rekordrészvétel a diaszpórában. Két vonat ütközött össze Konstancán, egy mozdony kigyulladt Sinaián.
Kampánycsönd alatt tilos a propaganda, mégis egyesek kerülőutakon próbálják kijátszani a törvényt. Ez az elnökválasztás került idáig a legtöbb pénzbe.
Kampánycsönd alatt tilos a propaganda, mégis egyesek kerülőutakon próbálják kijátszani a törvényt. Ez az elnökválasztás került idáig a legtöbb pénzbe.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Az iskolákban pedig nemsokára biztonsági kamerák figyelik az osztálytermeket. Május elsejei hírmix.