// 2026. január 15., csütörtök // Lóránt, Loránd

A kormány úgy rendezi a különleges nyugdíjak ügyét, hogy kiterjesztette a jogosultak körét

// HIRDETÉS

Vannak még olyanok, akik a jelek szerint megérdemlik a különleges juttatást.

Köztudott, hogy Romániában évek óta a viták középpontjában állnak a különleges nyugdíjak, amelyeket egyes kivételezett kategóriákba tartozó személyek kapnak, de nem a befizetett hozzájárulás alapján, hanem ahhoz képest jóval nagyobb összeget.

A kormány most az európai uniós helyreállítási terv részeként – az abban szereplő támogatási összegek kifizetésének egyik feltételeként – hozzányúl a különleges nyugdíjakhoz, és az újraszámolásukról rendelkezett. Ez annyit jelent, hogy senki sem kaphat nagyobb összegű különleges nyugdíjat, mint amilyen a fizetése volt.

Csakhogy miközben egyik kezével látszólag elvesz, a másikkal ad is.

A G4Media portál szúrta ki, hogy a szerdán elfogadott rendelet kiterjeszti a jogosultak körét: eszerint a jövőben a bírák és ügyészek szakmai tevékenységét felügyelő Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) választott tagjai is kaphatnak majd különleges illetményt.

Ehhez az szükséges, hogy egy teljes mandátumot töltsenek ki a testületben,

ami hat évet jelent.

Ugyanez a kedvezmény jelenleg is érvényes a legfelsőbb bíróság, a legfőbb ügyészség, a korrupcióellenes ügyészség és a terrorellenes ügyészség vezetőjére is.

A CSM-nek jelenleg 12 választott tagja van, ők kaphatnak majd az államkasszából, vagyis az adófizetők pénzéből felpótolt különleges nyugdíjat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön
Székelyhon

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön

Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.

// még több főtér.ro