Elképesztő agyatlanság az okos városban.
A nyáron fejeződött be az egyik legforgalmasabb kolozsvár-belvárosi utca felújítása, régebben Híd utcának hívták, ma Ferdindand a neve. Ez egy háromszáz méteres utcaszakasz, ami a Horea utcában folytatódva összeköti a Főteret a vasútállomással.
Az utca felújítása során a mélyből persze előkerültek a város múltjának darabjai, többek között a hajdani északi városkapu maradványai, amivel a hosszú Funar-korszakkal doppingolt Cluj-Napocában nem nagyon tudott mit kezdeni a városvezetés és pár nap nézelődés és mímelt érdeklődéstanúsítás után
Az utcafelújítást aztán valahogy sikerült úgy tíz hónap alatt befejezni (csak emlékeztetőül, tavaly ősszel, iskolakezdés és az általános őszi életbeindulás előtt pár nappal túrták fel ezt a talán legforgalmasabb belvárosi útszakaszt), a járdákra került Kínából importált kőborítás, az utak szélére a kolozsvári hivatalosságok által valamiért irtó sikkesnek és menőnek tartott dizájner fák, az úttestre pedig őszi szántáshoz hasonló felületképzéssel lefestett biciklisáv (nem vicc, panaszkodnak is rendesen a bringások, rolleresek, hogy a durva felület kirázza az agyukat).
A legújabb menőzés a valami USB-portokkal ellátott köztéri pad (!) elhelyezése után Emil Boc polgármester által nagy előszeretettel okos városnak nevezett Kolozsváron az, hogy a közpénzből kifizetett, közterületen elhelyezett sárgaréztáblákat még azelőtt kiöntik, hogy egy hozzáértő helyesírási szakember (érezzük az iróniát, ugye? két nyolcadikos három perc alatt oldotta volna meg) átnézné a szövegét, hogy ne kelljen aztán a helyesírási hibákat leflexelni és forrasztgatni rá az új betűket.
Mert hogy ez történt: a mélybe temetett hajdani északi városkapu környékén nemrég megjelent a járdába ágyazva egy elég méretes antikolt sárgaréztábla, amely
röviden tájékoztat arról, hogy ott állt négyszáz évig a 15. században épített városkapu, amit 1870-ben bontottak el.
Aztán a tábla eltűnt, a helyére a megszokott kínai kőlapok kerültek. Páran észre is vették, szóvá is tették értetlenül, hogy valami gond lesz itt. Később kiderült, hogy a városi önkormányzat leszereltette a táblát, helyesírási hibák miatt, ezeket kijavítják, aztán visszaágyazzák az objektumot a járdába. Vagyis, ahogy már mondtuk:
Hát így mennek a dolgok Kolozsváron, az okos városban.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.