A tízezres álomhatár ugyan nem jött össze, de a nézőrekord és az újabb bravúros siker igen: egyetlen győzelemre van a Bajnokok Ligája négyes döntőjétől a kincses város kosárlabdacsapata.
9887 néző – hivatalosan ennyien látták az U-BT és a Ludwigsburg meccsét a kolozsvári sportcsarnokban. Soha ennyien nem voltak még, nem csak kosárlabda, hanem bármilyen teremsport eseményen Romániában. A jó hangulat adott volt, a közönség főleg a meccs elején és végén volt elemében – talán nem is véletlenül nyerte meg éppen az első és az utolsó negyedet a hazai csapat.
Play-offhoz illően szoros meccs volt, egyik csapatnak sem volt soha 7 pontnál nagyobb előnye. Tizenegyszer fordult kocka, amikor az utolsó öt percben 65-68-ról fordított két perc alatt három triplával a kolozsvári csapat. A vendégek (németeknek nehéz őket nevezni, a húzóemberek mind amerikaiak vagy kubaiak) pedig a legvégén blokkoltak le, az utolsó másfél percben nem tudtak pontot dobni, még büntetőből sem – Jonah Radebaugh dobásait a közel tízezer hazai néző hangja és sóhaja fújta ki a gyűrűből.
Az U-BT-nél ezúttal nem volt extra teljesítmény, de a hét légiós mind odatette magát: öten is elérték a tíz pontot. A győztes kosarat végül a szerb Sztefan Bircsevics dobta egy olimpiai érmes profi higgadtságával. A végjáték kulcsembere Brandon Brown volt: az irányító 12 pontjából kilencet az utolsó negyedben dobott. A hazai játékosok közül csak Kuti Nándor (2 lepattanó, 2 gólpassz) kapott tíz percet – hacsak a honosított csapatkapitányt, Patrick „Petrică” Richardot nem számoljuk. Igaz, a másik négy nevezett játékos délelőtt még az U20-as bajnokság elődöntőjében játszott.
Út Bilbaóba – így szól a Bajnokok Ligája rájátszás szlogenje, amelyet a pálya szélére festettek. A baszk városban vezetett négyes döntőhöz két meccset kell nyerni, és ebből egy már megvan az U-BT-nek. A másodikra pedig két esélye, vagy stílszerűen, dobása maradt: az április 13-i ludwigsburgi találkozó vagy vereség esetén 19-én egy újabb kolozsvári meccs. Amely akár még a nézőrekordot is tovább javíthatja.
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés:
Kolozsvári U-BT – MHP Riesen Ludwigsburg 76–73 (18–13, 19–21, 18–22, 21–17)
U-BT: Brown 12 (2x3), Richard 14 (3x3), Guzman 12 (1x3), Bircsevics 13 (3x3), Sztipanovics 6. Cserék: Hogue 8, Stewart 11 (2x3), Kuti. Edző: Mihai Silvășan.
Ludwigsburg: Hulls 9 (2x3), Radebaugh 16 (2x3), Simon 14, Polas Bartolo 6 (2x3), Happ 11. Cserék: Jacob Patrick 6 (2x3), Wohlfarth-Bottermann 5, Alkins, Herzog, Johannes Patrick, Woodard 6 (2x3). Edző: John Patrick.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.