A kollektív emlékezet tereit járjuk. Kerekes Emőke fotóművész a lélekvezetőnk.
Kettős eseményt ünnepelt tegnap délután a Korunk Stúdiógaléria. Amint azt Kántor Lajos, a galéria egyik alapító atyja elmondta, új tárlatszervezőt köszönthet a kolozsvári közönség, Fazakas Rita személyében. Kedélyesen hozzátette, hogy ezt a funkciót jobb helyeken kurátornak nevezik, jobb helyek alatt értendők azok a szervezetek, amik többet is tudnak fizetni az elvégzett munkáért, ha egyáltalán. (Retorikai kérdés: ezzel más szervezeteket minősített fel, vagy az általa hosszú időn át vezetett szervezetet le?)
Fazakas Rita beköszönő szavai után következett az est fénypontja: Kerekes Emőke fotóművész Flacara/Breakdown című kiállításának megnyitója. Termetes, ám jól megkonstruált beszédében Márkos Tünde képzőművész – aki múltfelejtőként határozta meg magát – elefántmemóriával idézte fel a múltfeltáró képzőművészeti irányzat néhány alapvető ideológiai jellemzőjét és meghatározó személyiségét.
Kerekes Emőke a rendszerhalál utáni szocreál-indusztriál terepen (a hajdani Flacăra fonalfeldolgozó gyár épülete) jelöli ki az emlékezet terét, egy hatalmas orsónyi piros fonallal, amely jelen esetben úgy működik, mint az emlékezet vörös fonala, vagy Thézeusz zsinege. Csak követni kell és figyelni, milyen vizuális kódok mentén járható be az alkotó által felszínre hozott múltlabirintus.
A szesszel ellentétben az emlékezet sosem teljesen tiszta. Kik emlékeznek? Mire? Hogyan? Ráközelíteni lehet az adható válaszokra, pontosan tetten érni őket lehetetlen. Kerekes Emőke nem is próbálkozik vele. Csak felmutatja. Rácsos kazettákba zárt archív arcok. Kitekintők, és mégis, saját memóriájuk múltjába zártak. Az emlékezet terében talált tárgyak, lágy árnyékokba burkolva, mint költöztetésre kész meisseni porcelántálak. És maga a tér, kilúgozva, falfehéren. Ahogy a nézés ideje telik, határozottan jól jön a piros fonal, mert fennáll annak a veszélye, hogy a néző, mint egyén, belevész a kollektív emlékezet útvesztőjébe.
Remek kiállítás nyílt meg Kolozsváron. És a közeljövőben bárki megtekintheti, a Korunk Stúdiógalériában.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.