// 2026. augusztus 12., szerda // Klára

A Kancsendzöngán akar emléktáblát elhelyezni Erőss Zsolt emlékére a nagyváradi Varga Csaba

// HIRDETÉS

A váradi hegymászó egyszerre akar csúcsot hódítani és tisztelegni a nagy előd előtt.

A 8586 méteres Kancsendzöngára indul április elején Varga Csaba nagyváradi hegymászó, és emléktáblát is elhelyez Erőss Zsoltnak és Kiss Péternek – hangzott el csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Varga Csaba közölte: elsődleges célja, hogy hegymászóhoz méltó emléket állítson Erőss Zsoltnak és Kiss Péternek, akik 2013-ban mászták meg első magyarként a hegyet, azonban ereszkedés közben eltűntek. Varga Csaba a hegy újbóli megmászásával tiszteleg emlékük előtt, valamint azzal, hogy emléktáblát is elhelyez a Kancsendzönga alaptáborában.

Ez lényegében „Erőss Zsolt és Kiss Péter sírköve lesz” – mondta a Szoljon.hu beszámolója szerint Csák Attila szobrászművész, aki a nemes ügy mellé állva készítette el a bronz képmásokat, amelyeket magyar mészkőlapra applikált. Az emléktáblát a sajtóreggelin leplezték le, így Varga Csaba mellett a szintén jelen lévő idősebb Kiss Péter, Kiss Péter édesapja is láthatta. Erőss Zsolt és Kiss Péter neve alatt a következő szöveg olvasható az emléktáblán: „Számunkra nem tűnhettek el soha, szellemiségetek örökre fennmarad”.

Varga Csaba már sokszor elmondta, hogy Erőss Zsolt személyisége, szuggesztív élménybeszámolói és a belőle áradó intenzitás erősítették meg benne a nyolcezresek iránti szenvedélyt. Erőss Zsolt nyomdokaiba lépve célozta meg többek között a 8051 méter magas Broad Peaket is 2014-ben, amelyet sikeresen meg is mászott.

Klein Dávid hegymászó szintén nyolcezresre indul a tavaszi szezonban. Ő március végén a Sisapangmára készül, hogy első magyarként érhessen fel annak 8027 méteres főcsúcsára. Mint mondta, ő tisztelgésnek szánja a Sisapangma-expedíciót azok előtt az úttörő hegymászók előtt, akik 1987-ben első magyarként éppen ezen a hegyen értek először 8000 méter fölé, a főcsúcsot azonban nem sikerült elérniük.

Varga Csaba legutóbb tavaly szeptemberben hódított nyolcezres csúcsot: akkor a 8163 méter magas Manaszlut mászta meg. Ezzel ő lett a negyedik magyar állampolgár, aki elérte a Manaszlu csúcsát és a hatodik magyar, aki oxigénpalack nélkül három nyolcezer méternél magasabb hegycsúcson járt.

Varga Csaba a világ 8000 méternél magasabb csúcsai közül 2013-ban a Gasherbrum II, 2014-ben a Broad Peak tetején járt, a Manaszlu volt a harmadik nyolcezrese.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?
Krónika

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?

Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

// még több főtér.ro