A legfrissebb hivatalos jelentés szerint. Ha tetszik, ha nem.
Ahogy az utóbbi napokban megugrottak a járványszámok, erre bizony lehetett számítani. Vagyis nem meglepetés az új rekord: az utóbbi 24 órában összesen 10 260 új fertőzéses esetet jelentettek az hatóságok (első teszteredmény). Ehhez járul további 2035 újratesztelési pozitív eredmény is.
A tesztelési arány továbbra is magas, látszik, hogy az illetékesek berúgták valamennyire a motorokat, bár még távol állunk az egészségügyi miniszter által is emlegetett 50 000-es kapacitástól: csütörtöktől péntekig összesen 38 389 tesztet végeztek, ebből 21 568-at a járványügyi protokoll alapján, 16 830-at saját kérésre.
Az ország intenzív osztályain jelenleg 1001 súlyos beteget kezelnek, ez a görbe tehát (a tegnapi 1014 eset után) épp nem ível tovább felfele.
A koronavírushoz köthető halálesetek száma is alacsonyabb a szerdai abszolút rekordnál: az elmúlt 24 órában 123 beteg hunyt el (69 férfi, 54 nő). 119 beteg más betegségekkel is küzdött, négy esetben nem érkezett komorbiditásra vonatkozó jelentés.

Ami a fertőzési ráták megyelistáját illeti, amint a fenti képen is látható, egyre több a vörös listás megye (jelenleg 15): továbbra is Szilágy megye áll az élen 6,1 ezrelékkel, a második hely Kolozs megyéé (5,92 ezrelék), a harmadik helyen pedig Temes megye áll (5,76 ezrelék).
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.