Székelyudvarhely és Marosvásárhely után a Kolozsvári Állami Magyar Színházban is felfüggesztették a tevékenységet a megbetegedések miatt.
Várható volt, hogy az új színházi évad eleve más lesz, mint a korábbi években, több lesz a kérdőjel, mint a biztos pont, és most azt látjuk, hogy a járványhelyzet egymás után írja felül az erdélyi társulatok terveit.
Csütörtökön a Kolozsvári Állami Magyar Színház jelentette be, hogy a műszaki személyzet négy munkatársa koronavírusos lett, emiatt az október 9–24. között tervezett előadásokat elhalasztják novemberre.
Egy nappal korábban a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház fújt le egyszerre két bemutatót is – mindkét premierre ezen a héten került volna sor –, miután a társulat egyik tagja megbetegedett, kedden pedig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház függesztette fel a tevékenységét ideiglenesen, ott négy alkalmazott tesztje lett pozitív.
Vásárhelyen egyébként az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház sem tartja meg az előadásait a héten.
Szerdán egyébként a művelődési miniszter közleményben jelezte: nem fogja javasolni a kulturális intézmények újbóli bezárását, mivel az országos közegészségügyi hatóság adatai alapján egyetlen ilyen intézményben sem alakult ki fertőzésgóc, az előadásokon résztvevő közönség pedig rendszerint felelősen viselkedik, betartja a járványügyi előírásokat.
Ehelyett Bogdan Gheorghiu tárcavezető átfogóbb ellenőrzéseket javasol az előadótermekben és a mozikban, illetve azt, hogy a nézőtéri kapacitásuk 30 százalékát használhassák a jelenlegi 50 helyett.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.