// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

A honvédelmi minisztérium és az ISU alkalmazottai is benne vannak egy román repülőgéptolvaj-hálózatban (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

A sürgősségi helyzetek igazgatóságának (ISU) emberei feltehetően akkor léptek közbe, amikor sürgősen el kellett valamit emelni.

Aki utazott már repülőgépen, tudja, hogy léteznek ilyen fedélzeti butikok, ahol különböző termékeket, köztük luxuscikkeket – órák, kozmetikumok, ékszerek, italok, miegymás – árusítanak. Jó pénzért. Az utazás során kínált termékeket indulás előtt erre a célra használatos konténerekben szokták berakodni a gépmadarakba.

Így történik ez a bukaresti Henri Coandă nemzetközi reptéren is. Igen ám, de egy szemfüles tolvajbandának eszébe jutott, hogy itt a nagy lehetőség: berakodás közben (előtte, utána) szépen meglovasítják a rakomány egy részét. Jót is tesznek vele, hiszen könnyítenek a gép súlyán. A hírek szerint a banda 2019-ben kezdte el áldásosnak nem nevezhető működését és mostanáig háborítatlanul akciózott. És nem is eredménytelenül: a rendelkezésre álló adatok szerint az okozott kár 800 000 euróra becsülhető.

Na de mindennek vége szakad egyszer. Csütörtök reggel lecsapott a törvény súlyos keze. A katonai ügyészség irányítása alatt nem kevesebb, mint 28 házkutatást tartottak, illetve 60 személy nevére adtak ki előállítási parancsot.

Ha valaki arra kíváncsi, miért épp a katonai ügyészség irányította az akciót, a magyarázat egyszerű és aggasztó: a román honvédelmi minisztérium és a Bukarest-Ilfov megyei sürgősségi helyzetek igazgatósága (ISU) alkalmazottainak is benne volt a kezük a buliban. Az ügyészség lopás, lopásban való bűnrészesség, orgazdaság és sikkasztás ügyében folytat vizsgálatot.

A bukaresti repülőtér illetékesei, illetve a termékeket beszállító cég elhatárolódott az tolvajbandától, ami érthető, hiszen az ő alkalmazottaik alkotják a tolvajbanda derékhadát.

Időközben elkészült a rendőrségi videófelvétel is a lopott árukról. Hát, mit mondjunk, nem voltak szégyenlősek:

https://www.facebook.com/www.politiaromana.ro/videos/689865111807003/?v=689865111807003

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro