// 2025. január 12., vasárnap // Ernő
anafcsaló

A hónap adóelkerülője: két év alatt közel 37 millió lej tartozást lapátolt össze az állam felé

// HIRDETÉS

Azt hitte, az államnak nem tűnik fel, hogy ugyanazzal a pénztárgéppel öt tonna gyanúsan olcsó török import ruháról állít ki random módon vásárlási nyugtákat.

Nem sokat törhette a fejét, miként ússza meg az ÁFA és a nyereségadó befizetését az állam felé egy román magánvállalkozó, a módszere annyira átlátszónak mutatkozott, hogy az Adó- és Pénzügyi Hivatalnak (ANAF) nem volt nehéz dolga beazonosítani a csalást. A gyanúsított, aki kiérdemelné a hónap amatőr adóelkerülője címet, egyetlen pénztárgéppel közel öt tonna ruháról állított ki vásárlási nyugtákat, nevetséges áron tüntetve el az eladott cikkeket.

Ki veszi be, hogy egyetlen vásárlónak 566 pizsamát adtak el, darabonként 1,18 lejért? Egy másik pénztárblokk szerint egy vásárló 396 rövidnadrágot vett, darabonként 0,90. Ebből a két példából is látszik, minden joggal merült fel az Pénzügyi Csalások Elleni Főigazgatóságának ellenőreiben a gyanú, hogy a pénztárgépet, mellyel közel öt tonna ruhát adtak el, csak az adó elkerüléséért használták, és nem valódi kereskedelemben.

Az ANAF szerint a gyanúsított 2020-2022 között 4861 tonna ruhaneműt hozott be Törökországból, és mindent megtett azért, hogy az áru valódi, viszonteladói értékesítésének nyomát elfedje. Ezzel 19,91 millió lej ÁFA és 16,77 millió lej nyereségi adó befizetését kerülte el.

Nem rossz nyereség ez gatyákból, zoknikból, pizsamákból.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Jó-e, hogy az iskolában tanítani fogják a kommunizmus történetét? Jó, de nem mindegy, hogyan

Fall Sándor

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.

Így egyezkednek a simlis titkos ügynökök az ország sorsáról egy shaorma mellett

Varga László Edgár

Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem tudtuk meg ugyan, mi a különbség „alkalmi” és „rendes” vers között, de jó volt

Varga László Edgár

Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.

Wellness a romban, avagy a báznai fürdőkultúra más-állapota (FOTÓK)

Szántai János

A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség
Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Eldőlt: elköltözik Nagyváradról az állatkert
Krónika

Eldőlt: elköltözik Nagyváradról az állatkert

A Nagyváradtól alig néhány percnyi távolságra található nagyürögdi erdőbe költözik át a városközponthoz viszonylag közeli jelenlegi helyéről az állatkert – jelentette be csütörtökön az Ebihoreanul.ro helyi portálnak nyilatkozva Florin Birta polgármester.

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban
Főtér

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban

Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbertet
Székelyhon

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbertet

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Szarvastehén barátkozik autósokkal, de nem biztos, hogy ez jó
Székelyhon

Szarvastehén barátkozik autósokkal, de nem biztos, hogy ez jó

Veszélyezteti a forgalmat a 13A jelzésű országúton, Csíkszereda közelében egy hetek óta rendszeresen felbukkanó szarvasünő. A szelíd állaton GPS nyomkövető is van, mint kiderült, magánszemély neveli, csakhogy folyton átszökik a kerítésen.

// még több főtér.ro