A notórius magyarfelirat-üldözőnek ezúttal nincs sok esélye.
Pénteken kezdődik annak a pernek a tárgyalása, amelyet Dan Tanasă, hivatásos magyarfelirat-üldöző és blogger indított azért, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumnak ne csak a bejárata melletti, magyar feliratú plakettje tűnjön el (amit el is ért), hanem az épület homlokzatáról is az iskola hagyományos megnevezése – írja a 3szek.ro.
Az újabb feliratperről Antal Árpád polgármester számolt be a sajtónak, aki abban bízik, hogy még „a rettenetesen rosszul értelmezett romániai jogszabályok is a mi oldalunkon állnak, hiszen régi fényképekkel, képeslapokkal tudjuk bizonyítani, hogy a műemlék épület homlokzatán már építésekor ott volt a Székely Mikó Kollégium felirat”.
Vagyis az intézmény neve a homlokzat része, annak feltüntetése kvázi kötelező, mivel a jogszabályok a történelmi épületek felújításakor azok eredeti állapotának minél hitelesebb visszaállítását írják elő.
A polgármester emlékeztetett rá, hogy az iskola bejárata mellől múlt héten szintén a Dan Tanasă alapította és vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) keresete nyomán kimondott jogerős bírósági ítélet következtében távolították el a Református Székely Mikó Kollégium feliratú plakettet. Antal azt ígérte, ez a tábla is vissza fog kerülni a helyére, miután elkészítették a háromnyelvű változatát, mely immár az iskola alapítási évét is tartalmazni fogja.
A polgármester büszke a mikós diákokra, mondta, akik a plakett leszerelése után az iskola ablakaiba kihelyezett lapokra írták ki a Mikó nevét.
A
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.