// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

A hőmérőzés kötelező, de az illetékes szakhatóságoknak fogalmuk sincs, mennyire pontosak a lázmérők

// HIRDETÉS

Annyira mondjuk nem csodálkozunk rajta.

Lassan már az újabb harminc napos veszélyhelyzetből is magunk mögött tudhatunk egy hetet, de a jelek szerint hiába kötelező már május közepe óta minden bevásárlóközpont, piac vagy közintézmény bejáratánál érintésmentes lázmérővel megmérni az emberek testhőmérsékletét, igazából senki sem tudja, hogy az eszközök mennyire megbízhatóak.

Mint ismeretes, a koronavírus-járvány miatt csak azok léphetnek be zárt nyilvános terekbe, akiknek a testhőmérséklete nem haladja meg a 37,3 fokot.

Ez szépen megdobta a távlázmérők piacát, ami a gyártóknak és a kereskedőknek jó. Csak éppen azt nem tudni, hogy nekünk, akiket rendszeresen főbe – vagy az összeesküvés-elméletek terjedésének elkerülése végett újabban csuklón vagy kézfejen – „lőnek” a lázmérővel, ugyanolyan jó-e.

Az Economica.net megkereste az összes illetékes szakhatóságot, hogy megtudja, mennyire megbízhatók a lázmérők.

Nos, ez nem derült ki, az azonban igen, hogy a romániai intézmények nem igazán azok.

Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) azt mondta: a Gógyszerek és Orvosi Eszközök Országos Ügynöksége (ANMDMR) által hitelesített lázmérők biztosan megbízhatóak.

Ami jól is hangzik, de a gyógyszerügynökség erre azt válaszolta: ők ilyesmivel nem foglalkoznak, de minden olyan eszköz jó, amely megfelel a vonatkozó EU-s előírásoknak, vagyis szerepel rajta a CE-jelzés, és eleget tesz a román metrológiai intézet előírásainak.

A metrológiai intézet viszont azt közölte: a lázmérőket nem kell törvényesen bevizsgáltatni, azokért az importőrök és a felhasználók viselik a felelősséget.

Ezek kérésére amúgy bevizsgálják a lázmérőket, de ha nem kérik, akkor nem.

Vagyis miközben minden hatóság a többiekre mutogat, marad az az állapot, hogy az unott arcú, pocakosodó biztiember a bevásárlóközpont bejáratánál leméri a testhőmérsékletünket, majd azzal a mozdulattal tovább is tessékel.

Miközben senki sem tudja, mennyire megbízhatóak a mérések eredményei.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro