// 2026. november 2., hétfő // Achilles

A hazai tudományos élet kudarca: nem sikerült egyetlen petákot sem szerezni az Európai Kutatási Tanácstól

// HIRDETÉS

Több mint 600 millió eurót osztottak ki nagy kockázattal bíró kutatási területeken tevékenykedő tudósoknak.

Az egymással versengő romániai egyetemek sikerorientált kommunikációja alapján azt hihetnénk, a felsőoktatási intézmények tele vannak eredményes kutatókkal, akiket csak az állandó alulfinanszírozottság akadályoz meg abban, hogy nagy tudományos projekteket lebonyolítsanak. Ehhez képest idén egyetlen romániai pályázatot sem méltatott támogatásra az Európai Kutatási Tanács, mely évente több száz kutatónak biztosít bizonyítási lehetőséget, legyenek pályakezdő fiatalok, karrierjüket megszilárdítani óhajtó, illetve rangidős tudósok.

Az úgynevezett ERC Advanced Grant kategóriába azokat sorolják, aki nagy kockázattal bíró, új kutatási irányokat tudnak felmutatni, nemzetiségtől, életkortól függetlenül. Idén tavasszal a Tanács 1735 benyújtott pályázatból 253-at hagyott jóvá, de egyetlen romániai magán vagy állami egyetem sem szerepel a nyertesek között.

Kár, mert összesen 624 milliót eurót osztottak ki, a legnagyobb elnyert összeg 3,5 millió euró.

A térség országai közül Magyarország és Lengyelország egy-egy, Szlovénia három pályázattal nyert. Az ERC Advanced Grant 21 tagállamban összesen 2300 munkahelyet teremtett posztdoktori, doktori címmel, vagy más tudományos fokozattal rendelkező kutatók számára.

A támogatott projektek között találunk az antibiotikum-rezisztens baktériumok elleni számítógépes program kifejlesztésére, a trópusi biodiverzitás megvédésére, a kozmikus tér felfedezésére és nyelvtudományi kutatásra irányuló pályázatot egyaránt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló
Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek
Székelyhon

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.

// még több főtér.ro