Persze, jó tudni, hogy az a bizonyos energia (ha ugyan van) nem melegít. Aki ezt (no meg a téli hegymászás szabályait) nem tudta, ráfázott.
A mioritikus szájhagyomány szerint november 28. különleges nap. Mégpedig azért, mert ezen a napon, pontban délután háromnegyed ötkor, a Bucsecs-hegységben található, Szfinx nevű geológiai képződmény körül a napfény egy, nos, mágikus energiapiramist produkál, amelyet csak a beavatottak éreznek, és ez igen jót tesz nekik. A realistább észjárásúak a maguk részéről egyszerűen csak a Bucsecs-hegység és a Szfinx napját ünneplik ugyanekkor.
Mindegy, ki minek örvendezik, a lényeg az, hogy ilyenkor ki kell mászni a Szfinxhez. Ami idén is megtörtént.
Ezen a ponton három dolgot is megjegyeznénk.
1. Nem tudni, mi történik, ha történetesen (mint például ezúttal) nem süt a téli nap sugára tüzesen a sziklára. Az tudományos tény, hogy a nap akkor is süt, ha az durván felhős, sőt, hó hull a porladó kőre. Az viszont rejtély, hogy ilyenkor van-e mágikus fénypiramis, avagy nincs. Persze, szokás mondani, hogy hinni kell, nem okvetetlenkedni.
2. Nem csodáljuk, hogy annyian hisznek a bucsecsi fénypiramisban, hiszen létezik például egy komoly, minisztériumi káderek láttamozta tankönyv, amely pont arra oktatja a jövő felnőttjeit (negyedikes gyermekekről van szó), hogy a Szfinx körül biza tényleg mágia lebeg. Tessék, egy mondat az ominózus tankönyvből: „A Bucsecs-hegységben, a Babele és Szfinx sziklák közelében van egy egy négyzetkilométeres terület, ahol a szervezet nem fárad és hirtelen felélénkül.”
3. A fentiekkel szoros összefüggésben azon sem csodálkozunk, hogy tódul a nép a Szfinxhez november 28-án. Viszont, ahogy ez már lenni szokott, azt egyetlen tankönyv sem magyarázza el, hogy az Isten szerelmére, ilyenkor a hegyen már tél van, tehát fel kell öltözni, másrészt megfelelő felszerelés sem árt. Ellenkezőleg, nagyon árthat, ha nincs.
https://www.facebook.com/masoutdoorexperience/videos/1596461117443251/?t=7
Az idei találka a helyszíni beszámolók szerint rendben lezajlott, nagyjából. Például, nem mászkáltak emberek a Szfinxre (mint korábban), mert a hegyi csendőrök elhajtották őket.
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=503184688511645&id=100064603543137
Viszont idén is akadtak olyanok (mint például ez a Batman-széria Pingvin nevű antihősére emlékeztető úriember, aki kürtőkalapban, ernyővel és butykossal felfegyverkezve vágott neki a hegynek), akik, nos, nem igazán odaillő öltözetben próbáltak bejutni az energiapiramisba. Szerencsére (elsősorban az övére) a hegyimentők szépen visszazavarták a derék turistát oda, ahonnan elindult.
https://www.facebook.com/watch/?v=663255691942380&t=0
Sajnos olyanok is akadtak, akik jó szokás szerint csak úgy nekivágtak a hegynek. És persze, hogy rájuk sötétedett, persze, hogy kitört a pánik, persze, hogy menteni kellett őket.
A magunk részéről örvendünk, hogy sok ember mássza a hegyeket. Az se baj, hogy mindenféle mágikus tereket képzelnek a Szfinx köré, ilyen az emberi fantázia. Annak viszont nem tudunk örülni, hogy sokan az egészségüket (adott esetben életüket) kockáztatják közben.
Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Több mint 400 ezer román és külföldi állampolgár lépte át Románia államhatárát a hosszú hétvégén a be- és kilépőoldalon, közel 77 ezer járművel – tájékoztatott hétfőn a határrendészet. Voltak azonban, akiket visszafordítottak.
További híreink: Tánczos Barna elárulta, milyen mértékben növelnék az ingatlanadókat, az ál-miniszterelnökhelyettes után pedig itt az élethű álelnök.
További híreink: Tánczos Barna elárulta, milyen mértékben növelnék az ingatlanadókat, az ál-miniszterelnökhelyettes után pedig itt az élethű álelnök.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Teljesen megváltozik a gépjárművek útdíjrendszere. A PSD pedig kizárja, hogy az AUR-ral kormányozzon. Hírek hétfőn.
Teljesen megváltozik a gépjárművek útdíjrendszere. A PSD pedig kizárja, hogy az AUR-ral kormányozzon. Hírek hétfőn.
Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.
Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.
… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.
Újabb álrendőrt fogtak el. Továbbá: hatalmas bírság járna azoknak, akik engedély nélkül építenek garázst, fészert vagy más melléképületet a saját udvarukon.
Újabb álrendőrt fogtak el. Továbbá: hatalmas bírság járna azoknak, akik engedély nélkül építenek garázst, fészert vagy más melléképületet a saját udvarukon.
… a DNA bekopogott egy volt DNA-shoz, és nem egy pofa sörre… és Ilie Bolojan betolta a kormányhoz tartozó állami intézetek vezéreit gyűlésbe, mert minden ötödik alkalmazottat ki kell rúgni.
… a DNA bekopogott egy volt DNA-shoz, és nem egy pofa sörre… és Ilie Bolojan betolta a kormányhoz tartozó állami intézetek vezéreit gyűlésbe, mert minden ötödik alkalmazottat ki kell rúgni.
További hírek: jócskán túlárazott iskolabuszokért nyalta fel a közpénzt egy PNL-hez közeli üzletember, a Romsilva pofátlan exigazgatója pedig végre a DNA látóterébe került.
További hírek: jócskán túlárazott iskolabuszokért nyalta fel a közpénzt egy PNL-hez közeli üzletember, a Romsilva pofátlan exigazgatója pedig végre a DNA látóterébe került.
Közben egyáltalán nem biztos, hogy szeptember 8-án elkezdődik az iskola. A PSD pedig nem lép ki a kormányból, meg lehet nyugodni.