Az MPP rendezvényét sovinisztának és irredentának ítélte a csendőrség.
Történelmi kiállítással emlékeztek szerda este a Sepsiszentgyörgy központjában levő Erzsébet-parkban arra, hogy 75 évvel ezelőtt, 1942. november 15-én avatták a városban az országzászló emlékművet, melynek központi zászlórúdján az egykori magyar országzászló lobogott.
A szervező Magyar Polgári Párt (MPP) arra készült, hogy az egykori kő talapzat kisebb méretű makettjének a zászlórúdjára az évfordulón is felvonják a címeres magyar országzászlót. A zászlón piros-fehér-zöld alapon két angyal tartja a magyar szent korona országainak a címerét, alul pedig az a felirat szerepel, hogy „Így volt, így lesz!”.
A prefektus és a karhatalmi erők felszólítása következtében azonban a szervezők végül elálltak a zászlófelvonástól.
ahol több száz sepsiszentgyörgyi polgár jelent meg a rendhagyó kiállítás megnyitóján. Az évfordulós rendezvény végül az egykori esemény felidézésére, a magyar és a székely himnusz eléneklésére és az országzászló meglobogtatására korlátozódott.
Kulcsár Terza József RMDSZ-képviselő, az MPP háromszéki szervezetének elnöke az MTI-nek elmondta: szerda délelőtt a prefektus arra figyelmeztette, hogy törvénybe ütközik egy idegen ország zászlajának a felvonása. Hozzátette: a kiállítást engedélyező Antal Árpád polgármestert a csendőrség levélben szólította fel, hogy tiltsa be a rendezvényt, melyet a hatóság sovinisztának és irredentának ítélt. A megemlékezést ennek ellenére megtartották. A kezdés előtt a rendőrség és a csendőrség is felszólította a szervezőket, hogy ne tűzzék ki a zászlót.
„Végig ott álltak a hátam mögött, úgyhogy ha próbálkoztunk volna, minden bizonnyal megakadályozták volna.
ezért elálltunk az eredeti szándéktól” – magyarázta.
A rendezvényen az ötletgazda ifjú Miklós András sepsiszentgyörgyi MPP-tag házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket, József Álmos sepsiszentgyörgyi történelemtanár történeti áttekintésében idézte fel az országzászló-építési mozgalmat, mely a Trianoni döntés után terjedt el Magyarországon, és a 2. bécsi döntés következtében terjedt ki a Magyarországhoz visszatérő Székelyföldre is. Az összegyűlt tömeget Kulcsár Terza József tájékoztatta, hogy a zászlófelvonás elmarad.
A kiállítás melyet a talapzat makettjének az oldalára rögzítettek, magyar és román felirattal közöl fényképeket a 75 évvel ezelőtti sepsiszentgyörgyi országzászló-avatásról.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.

Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.

További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.

További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.

Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.

Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.

… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.