A kormány villámgyorsan kidolgozta az új rendeletet.
Továbbra is nehéz kilépnie a kormánynak abból az ördögi körből, hogy az energiaár-növekedések ellensúlyozására tett kísérletek során hiába áll elő a megoldással egy problémára, azzal újabb problémát generál.
Így járt például az áram ársapkájával is, az ugyanis az eredeti tervek szerint azok esetében, akik több ingatlannal is rendelkeznek, csupán egy ingatlan esetében járt volna a kedvezményes ár.
Annak érdekében pedig, hogy a szolgáltatók tudják, melyik ingatlanra kell kevesebbet számlázni, kérvényt kellett volna benyújtani.
Ez persze hatalmas felháborodást okozott az érintettek körében, sokan rohamozták meg a napokban az áramszolgáltatókat. Még kedvezőtlenebb lett volna az albérlők számára, hiszen ők csak abban az esetben kaphatták volna meg a kedvezményt, ha a lakás tulajdonosa hivatalos bérleti szerződést köt velük, majd ők maguk kötnek szerződést az áramszolgáltatóval.
A felháborodás nyomán a kormány visszakozott, és kedd estére már
A tervezetet itt lehet tanulmányozni, Virgil Popescu energiaügyi miniszter szerint a kormány jövő heti, idei utolsó ülésén fogadja majd el.
Nem mindenki mentesül azonban a kérvény benyújtásának és a jogosultságot igazoló nyilatkozat kitöltésének kötelezettsége alól: azok, akik létfontosságú orvosi eszközöket működtetnek otthonukban, a legalább egy kiskorút nevelő egyszülős családok, valamint azon családok, ahol legalább három kiskorút, vagy tovább tanuló, 26 éven aluli fiatalt nevelnek, továbbra is kérvényt kell hogy benyújtsanak azért,
Mint ismert, azoknak, akiknek a havi átlagfogyasztásuk nem haladja meg a 100 kilowattórát, kérvény nélkül is ezen az áron jár az áram.
100 kWh fölött 0,80mlej az ár, a 255 kWh közötti fogyasztást pedig 1,3 lejes áron számlázzák ki.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!

Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.

További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.