A két meglőtt civil, egy 40 éves nő és 20 éves fia, a galaci katonai kórházba került.
A remélt békeszünet helyett egyre súlyosbodik a helyzet Ukrajnában: az oroszok támadásának a lendülete, de az ukrán ellenállás is folytatódik, több fronton. Az oroszok napok óta bombázzák Ukrajna második legnagyobb városát, Harkovot, ahol hétfőtől a tüzérséget is bevetették. A lakóépületek elleni támadás miatt sok civil vesztette életét. Kijev közelében mindeközben egy óriási páncélos konvoj okoz pánikot, az oroszok a lakosságot is figyelmeztették, hogy célzott támadásokat fognak indítani. Ukrajna déli területein az oroszok már elfoglalták szinte a teljes Azovi-tenger melletti partszakaszt. Mariupolt teljesen körbevették, egész nap súlyos csapásokat mértek, a megszállók mindent megtették, hogy akadályozzák a civil lakosság menekülését, a sebesültek elszállítását. Fontos fejlemény még, hogy szerdán folytatódhat a béketárgyalás, ráadásul éppen ott, ahol annak idején kimondták a Szovjetunió felbomlását, Belaruszban, a lengyel határ közelében. Az eddigi ukrán becslések szerint kétezer civil halt meg, a sebesültek pontos száma felbecsülhetetlen. Nem kérdés tehát, hogy minden segítség jól jön most élet-halál harcot vívó Ukrajnának. Románia szerdán első alkalommal vett át sebesülteket Ukrajnától, egy 40 éves nőt és 20 éves fiát. Mindketten lőtt sérülésekkel kerültek az egyik ukrán kórházba. A sikeres műtét utáni állapotuk stabil, így készen állnak arra, hogy biztonságos helyre, Romániába szállítsák őket. A rohammentősök a galaci közúti határnál veszik át a pácienseket, akiket a galaci katonai kórházba szállítanak. Nem lehet tudni, hogy hol sérültek meg, de a galaci célállomásból ítélve feltehetően a déli területek elleni csapásokban.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.