// 2026. augusztus 10., hétfő // Lörinc

A gravitációs hullámok kutatásáért jár az idei fizikai Nobel-díj

// HIRDETÉS

Három amerikai kutató osztozik a díjon.

A gravitációs hullámok kutatása terén elért eredményeiért három amerikai tudós kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése szerint.

Rainer Weiss, valamint Kip Thorne és Barry Barish a LIGO (lézer interferométeres gravitációshullám-vizsgáló obszervatórium) létrehozásában és a gravitációs hullámok megfigyelésében végzett munkájával érdemelte ki az elismerést.

Évtizedekig tartó kutatás után tudósok egy nemzetközi csoportja 2015. szeptember 14-én két fekete lyuk ütközése révén végre közvetlen bizonyítékot talált az Albert Einstein által egy évszázada megjósolt gravitációs hullámok létezésére, vagyis a téridő görbületének hullámszerűen terjedő megváltozására. A gravitációs hullámok egy 1,3 milliárd fényévnyire lévő galaxisból érkeztek a Földre, ahol az Egyesült Államokban működő LIGO észlelte őket.

A jelek igen gyengék voltak, mire elérték a bolygót, de már ez is forradalmat ígért az asztrofizikában – olvasható az indoklásban. A gravitációs hullámok révén a világűrben zajló jelentős események megfigyelésének teljesen új útja nyílik meg, ami jelenlegi tudás határait feszegeti – fűzték hozzá.

Eddig többek között elektromágneses sugárzásra és a részecskékre, például a kozmikus sugárzásra vagy a neutrínókra támaszkodva kutatták a világegyetemet. A gravitációs hullámok viszont közvetlen nyomai a téridő változásainak. Ez teljesen új irányt szab a kutatásoknak és ismeretlen területekre nyit ajtót. Felfedezések garmadája vár azokra, akiknek sikerül észlelni a hullámokat és megfejteni az általuk hordozott üzenetet – írta az akadémia.

A LIGO együttműködésben több mint húsz ország ezernél is több kutatója vesz részt, munkájuk csaknem ötven éves elképzelést váltott valóra az obszervatórium megépítésével és a gravitációs hullámok közvetlen észlelésével.

A három kitüntetett munkája felbecsülhetetlen volt a LIGO sikerében az indoklás szerint. Rainer Weiss, Kip Thorne és Barry Barish vezető szerepet játszott az obszervatórium létrejöttében, ezáltal abban, hogy négy évtizednyi erőfeszítés után két éve sikerült végre közvetlenül észlelni a gravitációs hullámokat.

Einstein pár hónappal azután, hogy közzétette általános relativitáselméletét, 1916 júniusában jósolta meg, hogy minden gyorsuló tömeg gravitációs hullámot kelt és a hullámok annál erősebbek, minél nagyobb az objektum tömege. Gravitációs hullámokat tehát elsősorban nagyszabású kozmikus események, például szupernóvák vagy összeolvadó fekete lyukak keltenek, a hullámok azonban még ezek esetében is csak olyan parányi – pár kilométeres távolság esetén a proton átmérőjének töredékét jelentő – változásokat okoznak a téridőben, hogy még maga Einstein sem hitt abban, hogy valaha mérhetők lesznek. Közvetve 1974-ben sikerült kimutatni őket.

A LIGO a világ egyik legérzékenyebb tudományos műszere, amely nemrég esett át nagyszabású fejlesztésen. Az egymilliárd dolláros szerkezet két egyforma, négy kilométer hosszú lézerdetektorból áll, amelyeket a kaliforniai és a massachusettsi műszaki egyetem, a Caltech és az MIT épített abból a célból, hogy a Földet elérő gravitációs hullámok által okozott rezgéseket észleljék. A detektorok egyike a Louisiana állambeli Livingstonban, a másik a Washington állambeli Hanfordban van és a proton méreténél tízezerszer kisebb változásokat képesek mérni a téridőben.

Az adatokat nemzetközi összefogásban értékelik, az együttműködésben magyar kutatócsoportok is közreműködnek: köztük a Frei Zsolt asztrofizikus által irányított Eötvös Gravity Research Group és a Wigner Fizikai Kutatóközpont, amelynek munkatársai a LIGO és az Olaszországban működő Virgo detektor közös adatfeldolgozásában vesznek részt.

A kitüntetettek 9 millió svéd koronával gazdagodnak. Ennek felét Rainer Weiss kapja, a másik felén Kip Thorne és Barry Barish osztozik. A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.

Az 1932-ben Németországban született Rainer Weiss a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) professzora. Családja a náci uralom elől menekült az Egyesült Államokba 1938-ban. Az MIT-n végezte tanulmányait, majd tanított a Tufts Egyetemen, a Princeton Egyetemen és 1964-ben tért vissza az alma materébe. Két alapvető fizikai kutatási területe, a kozmikus háttérsugárzás és az interferométeres gravitációshullám-megfigyelés. Weiss úttörőmunkássága a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás mérésében közismert a tudományos közösségben, ő volt a társalkotója és tudományos tanácsadója az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA COBE csillagászati műholdjának, amelynek feladata a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás vizsgálata volt. Weiss volt az egyik megalkotója a lézer interferométeres gravitációshullám-vizsgáló obszervatóriumnak, és a LIGO-projekt társalapítója, szellemi vezetője. Számtalan tudományos díj köztük az Einstein-díj, a Gruber-díj, a Shaw-díj, a Kavli-díj, és idén az Asztúria Hercegnője Díj kitüntetettje.

A 71 éves Barry Barish 1957-ben diplomázott a Kaliforniai Egyetem fizika szakán. 1963 óta kutat a Kaliforniai Műszaki Egyetemen (Caltech). Az 1990-es évek óta elsődleges kutatási területe a LIGO. 1997-ben hozta létre a LIGO nemzetközi együttműködést, amelyben ma már a világ több mint ezer tudósa dolgozik.

Az 1940-ben született Kip Thorne a Caltechen szerezte diplomáját, majd a Princeton Egyetemen PhD fokozatát. A Caltechen fő kutatási területe a gravitációs fizika és az asztrofizika, a feketelyukak és a gravitációs hullámok. Az 1970-es és 80-as években fejlesztette ki a gravitációs hullámok elemzésének matematikai formáit. Társalapítója a LIGO-projektnek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn
Főtér

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

„Óriási csattanás volt” – így emlékszik vissza a kedd esti balesetre a csíkszeredai családfő
Székelyhon

„Óriási csattanás volt” – így emlékszik vissza a kedd esti balesetre a csíkszeredai családfő

Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.

Meddig használható még a régi személyi?
Krónika

Meddig használható még a régi személyi?

Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.

Visszaküldte a parlamentnek Nicușor Dan a közel 900 medve kilövését lehetővé tevő törvényt
Székelyhon

Visszaküldte a parlamentnek Nicușor Dan a közel 900 medve kilövését lehetővé tevő törvényt

Nicușor Dan államfő pénteken visszaküldte a parlamentnek újratárgyalásra a 2026-ban 859 barnamedve megelőző célú kilövését lehetővé tevő törvényt.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS