// 2025. július 29., kedd // Márta, Flóra

A gáz és a villany brutális drágulása csak a kezdet: az élelmiszerárak is elszállnak pár hónapon belül

// HIRDETÉS

Egyre nehezebb a megélhetés az országban, míg a kormánykoalíció tagjai egymás szapulásával vannak elfoglalva.

Az energiaár egekbe szökése automatikusan maga után vonja az élelmiszerek drágulását is: optimista becslések szerint 10-12 százalékkal többet fogunk fizetni a kajáért három hónapon belül. Ennek összetett okai vannak.

Egyrészt az elmúlt egy évben végrehajtott energiaár-liberalizáció hatása kezd érződni, aminek a következtében nőttek az üzemanyagárak, másrészt a járvány miatt kialakult gazdasági bizonytalanság is közrejátszik a drágulásban. Nem beszélve arról, hogy

a szárazság nem tett jót a gabonatermésnek, ami kedvezőtlenül érinti az élelmiszeripart.

Dragoş Frumosu, az élelmiszeripari szakszervezetek szövetségének (Sindalimenta) elnöke mindemellett a probléma gyökerei közé sorolja azt is, hogy Románia rendkívül sok elsődleges nyersanyagot importál. A sertéshús 70%-a importból származik, de még az országos tejfogyasztás 20-25%-át is importból fedezzük, így a devizanemek közötti átváltási árfolyam szintén befolyásolja a hazai árakat.

Becslése szerint

az élelmiszerek ára átlagosan 8-10%-kal fog nőni három hónapon belül, a sertéshús és a pékáru viszont akár 20-25%-kal is drágulhat,

például egy jelenleg 1,5 lejes kenyérért körülbelül 2 lejt leszünk kénytelenek kifizetni. Biztosra vehető, hogy a tejtermékek ára is nőni fog legalább 15%-kal.

Az áremelkedés automatikusan csökkenteni fogja az eladást, ami pedig elbocsátásokhoz vezethet az élelmiszeriparban. A kis- és középvállalkozások esetleges csődje egyre több importra kényszeríti az országot, jósolja a szakértő.

A megoldás a kormány kezében van, melynek tagjai jelenleg éppen egymás zsarolásával vannak elfoglalva.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Veszett aranysakál harapott meg egy nőt a saját kertjében – hírek szerdán
Főtér

Veszett aranysakál harapott meg egy nőt a saját kertjében – hírek szerdán

Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.

Kisvárosnyi ember kapott speciális nyugdíjat a múlt hónapban
Krónika

Kisvárosnyi ember kapott speciális nyugdíjat a múlt hónapban

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 júniusában 11 685 személynek folyósítottak különnyugdíjat.

Értelmiség: hülye nép! Kormány: adjunk kevesebb kultúrát!
Főtér

Értelmiség: hülye nép! Kormány: adjunk kevesebb kultúrát!

Bezzegrománia bajban van. A lufi kipukkant, ráadásul az ország szinte beleesett a választási nackógödörbe. Az elit szerint a nép a hibás. És akkor most a kormány belerúg a kultúrába. Ki érti ezt?

Rúzsa Magdi: amikor Erdélyben koncertezek, hátraléphetnék, és az egész koncertet végigénekelné a közönség
Székelyhon

Rúzsa Magdi: amikor Erdélyben koncertezek, hátraléphetnék, és az egész koncertet végigénekelné a közönség

Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki több éves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.

„Hiába futsz el, barátom, a végén visszajössz” – Orbán Viktor válaszolt a közönség kérdéseire a Tusványoson
Krónika

„Hiába futsz el, barátom, a végén visszajössz” – Orbán Viktor válaszolt a közönség kérdéseire a Tusványoson

Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.

Fényes nappal támadt a medve Homoródalmáson – kilőtték
Székelyhon

Fényes nappal támadt a medve Homoródalmáson – kilőtték

Előszőr juhokat pusztított el, majd a kiérkező hatóságokra támadt egy medve vasárnap délelőtt Homoródalmáson, ezért kénytelenek voltak kilőni a nagyvadat. Sajnos több más egyed is ólálkodik a település határában.

// még több főtér.ro