Avagy lesz-e valami a kutya vacsorájából, amit már a tavalyi év végére ígértek.
A munkahelyi zöld igazolás kötelezővé tétele lassan olyan mint a kutya vacsorája – még mindig nem lehet tudni, hogy lesz-e belőle valami. Pedig a fejesek közül többen is elmondták, hogy még karácsony előtt el kellene fogadni az ehhez szükséges jogszabályt, mégsem lett belőle semmi 2021 végére. Eddig úgy tűnt, hogy a projekt fő késleltetője a népszerűségét mindig kényesen őrző PSD, de egyre inkább látszik, hogy – vélhetően elsősorban a nemzet mikrobiológusa, valamint egészségügyi minisztere, Alexandru Rafila ösztönzésére – a szocdemek vezetői is a projekt elfogadására hajlanak, csak igyekeztek előbb minél több engedményt tenni, hogy az oltásellenes szavazótáboruk se sérüljön számottevően. Most például a párt egyik nagyembere, az ország miniszterelnök-helyettese, Sorin Grindeanu tette világossá, hogy ő meg fogja szavazni a törvénytervezetet. Azt is mondta ugyanakkor, hogy párttársai nevében nem beszélhet, ez csak a személyes álláspontja, Rafila érvei ugyanis meggyőzték. Hogy az illető szavazásra pontosan mikor kerül sor, az ugyanakkor még mindig csak talány, a Parlament most egyébként is téli szüneten van. Andrei Baciu egészségügyi államtitkár a maga részérőül egyértelművé tette, hogy az egészségügyi minisztérium felől a szükséges lépések megtörténtek, a projekt előrehaladott állapotban van, most viszont egy „politikai döntés” következik. Itt jön be a képbe a kutya vacsorája, a politikai döntés fogalma ugyanis azt jelenti, hogy az urak odafent nem azt teszik, amit kell, hanem amit az érdekeik, és a népszerűségi felmérések diktálnak. Baciu kiemelte: a döntést még a várható ötödik hullám tetőzése előtt kellene meghozni, hogy valóban csökkenteni lehessen az újabb járványhullám okozta károkat. Az orvosok is sürgetik a politikusokat, hogy tegyenek már valamit, az ötödik hullám a járványmutatók alapján máris elkezdődött, hiszen nőnek az esetszámok, az omikron nevű új variáns pedig máris a közösségi terjedés szintjére lépett, szóval érv éppenséggel lenne bőven a tervezet elfogadása mellett. Csak nehogy a kutya éhen dögöljön, mire megkapja a vacsoráját…
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.