// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

A fejesek közül mindenki megúszta, hogy a csendőrök két éve agyba-főbe verték a tüntetőket

// HIRDETÉS

Lezárult a DIICOT eljárása, a csendőrség vezetőit felmentették a vádak alól.

Két évvel ezelőtt egy ország nézte végig döbbenten, hogy augusztus 10-én durva erőszakba torkollik a bukaresti kormányellenes diaszpóratüntetés. Ahelyett, hogy a csendőrség kiemelte volna a tüntetők közé vegyült rendbontókat, válogatás nélkül verni kezdték a demonstrálókat, még azokat is, akik felemelt kézzel, békésen néztek szembe velük. Vehemenciájuk odáig fajult, hogy még a taxival arra tévedt turistákat is kiráncigálták az autóból, de nem kímélték a külföldi sajtóorgánumok képviselőit sem.

A nagy botrányt kavart ügyben még csak most született ítélet, mely felmentette a csendőrség összes akkori vezetőjét, köztük Gheorghe Sebastian Cucoş ezredest, a román csendőrség volt első helyettesét, a hazai focihuligánok régi ismerősét is, aki később az úzvölgyi etnikai konfliktus helyszínén, a katonai temető kapuját betörő nacionalisták között is felbukkant. Mellette megúszta a felelősségre vonást Laurenţiu Cazan őrnagy, a bukaresti csendőr-főkapitányság korábbi vezérigazgatója; Cătălin Sindile ezredes, a csendőrség korábbi vezetője; Mihai Dan Chirică rendőrfőbiztos, a belügyminisztérium prefektusokkal való kapcsolattartásért felelős államtitkára is.

A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) felmentő ítélete nemcsak a csendőrség vezetői elleni feljelentéseket, hanem az államcsínyre vonatkozó feljelentést is megvizsgálta, és úgy ítélte meg, ejti a vádakat.

Mivel videófelvételek is igazolják a csendőri brutalitást, a DIICOT nem seperhette teljesen szőnyeg alá az ügyet, ezért a tüntetőkkel szembeni csendőri beavatkozás kivizsgálását a katonai ügyészség hatáskörébe utalták át. Tehát a fejesek helyett az egyes, túlzott módon fellépő csendőröket fogják felelősségre vonni.

Egyébként mintegy 800 tüntető tett panaszt a csendőrök ellen, de csak kevesen vették a fáradtságot, és mentek el törvényszéki orvosszakértőhöz a sérüléseik dokumentálása érdekében, többségük egyébként is a könnygáz miatt lett rosszul. A csendőrök is panaszt emeltek, összesen 160 tüntető ellen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro