// 2026. február 2., hétfő // Karolina, Aida

A Facebook világában már lopni sem érdemes

// HIRDETÉS

Legalábbis nem fényes nappal, az utcán. Ezt egy craiovai tolvaj a saját bőrén tapasztalta meg.

A Facebook népe buktatott le egy zsebtolvajt Craiován. A dél-romániai nagyvárosban tevékenykedő utcai szarka gyanútlanul végezte a becsületes zsebtolvajok napi munkáját, nem is sejtve, hogy minden mozdulatát fényképezik, amikor a nyílt utcán lopta ki a pénztárcát egy nő táskájából.

A „sztárfotós” az egyik közeli házban lakó nő volt, aki éppen az ablakban állt, és az orra előtt történt a bűncselekmény. Mivel hirtelen jobb ötlete nem támadt, felkapta a telefonját, lefényképezte az elkövetőt, majd a képeket a következő szöveggel töltötte fel a közösségi oldalra:

„Ma az ablakban állva, tehetetlenül asszisztáltam végig, ahogy egy zsebtolvaj menet közben lopta ki a pénztárcát egy nő táskájából, anélkül, hogy az bármit is észrevett volna. Fényes nappal, az utcán. Csak egy képet sikerült készítenem, miután kivette a pénzt a pénztárcából, és nyugodtan átkelt az úttesten”.

És ez jó ötletnek bizonyult: a vasárnapi esetet követően több mint háromszázan osztották meg a fényképet, ennek nyomán pedig a rendőrség is nyomozásba kezdett. Aminek meg is lett az eredménye: a hatóságok szerdai közleménye szerint a fénykép alapján sikerült beazonosítani és őrizetbe venni a 27 éves, craiovai illetőségű elkövetőt.

Aki ráadásul pitiáner összeg miatt bukott le, a pénztárcában ugyanis a tulajdonos személyi iratain és bankkártyáin kívül rongyos 40 lej szerénykedett.

Legközelebb minden bizonnyal óvatosabb lesz majd. Vagy legalább zseblopás közben végig mosolyog, számítva arra, hogy fényképezik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Erich von Däniken, a vendégek a világűrből, a fantázia és a piramisok

Fall Sándor

Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Szántai János

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Sólyom István

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Bocsássa meg nékünk a Doomnezeu, ezt a koncertet sem hagyhattuk ki

Sánta Miriám

Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Így lopott a Szeku a Romániába érkező csomagokból 1989 előtt – hírmix
Főtér

Így lopott a Szeku a Romániába érkező csomagokból 1989 előtt – hírmix

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro