A szenátus elnöke viszont a hatalmat magukhoz ragadó illegitim erők bosszújáról beszél.
800 000 dollárnyi kenőpénzt kapott Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus és a kisebbik kormánypárt Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnöke az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) szerint abban az ügyben, amelyben szerdán kérték a politikus mentelmi jogának megvonását a szenátustól.
A DNA csütörtökön eloszlatta a homályt, és közleményt adott ki, amelyben megerősítette: valóban vizsgálat zajlik az ügyben.
Eszerint Tăriceanu – aki akkoriban miniszterelnök volt –
A pénzt aztán az ügyészek szerint pártja választási kampányára költötte.
A szóban forgó ügy a Microsoft-dosszié, amelyben a gyanú szerint gyakorlatilag 2000-es években regnáló összes kormány érintett, ugyanis – így a vádhatóság – hatalmas összegeket fogadtak el vesztegetésként annak fejében a közvetítő cégektől, hogy Microsoft-licenceket vásároljanak az ország iskoláinak számítógépeihez.
A DNA most azt állítja, az ügyben az osztrák vádhatóság megkeresésére indítottak nyomozást.
Tăriceanu viszont közleményben szögezte le: miniszterelnöki mandátuma idején a kormány egyetlen kifizetést sem eszközölt a szóban forgó a Microsoft-licencekre, ezt a szerződést még 2004-ben (hivatalba lépése előtt) kötötte meg az Adrian Năstase vezette szociáldemokrata kormány, a kifizetésekre pedig 2008, az általa vezetett kormány mandátumának lejárta után került sor. Állítása szerint az ő kormánya csupán a licencek felleltározására vonatkozó rendeleteket fogadott el, miután a Microsoft perrel fenyegette meg az országot.
A politikus
Szerinte olyan egyének kezelik „a nyomógombokat”, akik így akarják megőrizni tisztségüket, olyan politikusok, akik azt hiszik: jgy lehet választást nyerni vagy új kormányt kinevezni.
„Ez a DNA nevű dossziégyár egy újabb terméke, miután a hamis tanúzásról gyártott ügyben felmentett a bíróság" – sommázta ironikusan a politikus.
Tăriceanu szerint a DNA – és a mögötte álló erők – célja az, hogy megmentsék a leváltástól Augustin Lazăr legfőbb ügyészt.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Sem idén, sem jövőre nem lesz további adóemelés – jelentette ki Cseke Attila fejlesztési miniszter az Antena 3 CNN kedd esti műsorában.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Ledózeroltak egy régi temetőt Bihar megyében. Nyolc kilogramm aprópénzzel fizetett adót két állampolgár.

További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.