Elég komoly összegű károkozási ügyben kell bíróság előtt felelnie Nicolae Robunak.
Vádemelést hozott a Jézuska Nicolae Robu temesvári polgármesternek: az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) hétfőn közölte, hogy hivatali visszaélés miatt bíróság elé állítja az elöljárót a kommunizmus idején ellopott (eufemisztikusan: államosított) ingatlanok értékesítése ügyében.
A DNA ugyancsak vádat emelt George Ciuhandu korábbi polgármester és a temesvári önkormányzat további hét jelenlegi vagy korábbi alkalmazottja ellen.
A DNA szerint 1995 és 2005 között a temesvári önkormányzat alkalmazottai a 112/1995-ös törvényt megsértve 207 szerződést kötöttek Temesvár belvárosában álló épületek visszaszolgáltatásáról törvénytelenül, megkárosítva ezzel a román államot.
A becsült kár eléri a kilencmillió eurót.
Az ügyészség szerint az ingatlanokat törvénytelenül, alacsony áron adták el befolyásos temesvári személyeknek, miközben a restitúciós törvény azokra vonatkozik, akiktől a kommunizmus idején erőszakkal kobozták el az ingatlanokat.
A román állam a pénzügyminisztériumon keresztül képviselteti magát a perben, amely a szerződések megsemmisítését követeli.
Robu már korábban elmondta, azért lett gyanúsított, mert aláírta a mások által kidolgozott adásvételi szerződéseket. Leszögezte: ártatlannak tartja magát.
Mint elmondta, az előző városvezetés elfogadott egy olyan határozatot, amely lehetővé tette, hogy a 112-es törvény hatályba lépését követően is eladják a bérlőknek az érintett lakásokat. Állítása szerint az ő mandátuma alatt is értékesítettek ingatlanokat, de csupán „szerény” lakásokat „szerény” embereknek, és nincs szó korrupcióról, ezt az önkormányzat jogi apparátusa is megerősítette.
Mentségére azt is felhozta, hogy mandátuma kezdete óta három, gyanús körülmények között megszerzett ingatlant is visszaszerzett a városban működő „klánoktól.”
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.