// 2024. október 5., szombat // Aurél
Románia

A disznó a románok egyik képviselője – mondja egy román képviselő

És nem, nem pejoratív értelemben. Sőt.

A sertés a románok egyik képviselője, jelképe – mondja a román parlament egyik ellenzéki képviselője. Mielőtt még mindenféle nacionalista indíttatású reakciókra vetemednének a kedves olvasók, rögtön jelezném: nem politikai megnyilatkozásról, nem önkritikus kijelentésről van szó, hanem az illető teljesen komolyan, mintegy szeretetteljesen tette az ominózus kijelentést.
 
Arról van ugyanis szó, hogy román képviselők egy csoportja javaslatot tett arra, hogy hozzák létre a román gasztronómia és bor napját. Ennek időpontját október első vasárnapjára tűznék ki, mert ez kedvező dátum arra, hogy minden vonatkozó eledelt nyugodtan, az ételek megromlásának veszélyét elkerülve el lehessen készíteni.
 
A kijelentés amúgy Cornel Olratól, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőjétől származik.
 
„A disznó bennünket jelképez. A franciáknak is van, de nem úgy nevelik, ahogy mi, gazzal, csalánnal...” – vázolta föl sommásan (és a jelek szerint némileg a téma ismeretének hiányában) az ellentétet sommás párhuzamot a két nép gasztronómiai hagyományi között a Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozva.
 
A lelkes honatya a paraszttálak nagy rajongója, legalábbis azt javasolta, hogy a majdan létre hozandó jeles gasztronómiai napon olyan tálakat tegyenek a külföldi vendégek elé, amelyeken szalonna, sajt és hagyma virít – vagyis minden, ami „román”.
 
Remus Borza független képviselő is csakis a román konyhára esküszik, bár – és itt egy kicsit azért dicsekedett is – világ körüli utazásai során evett kutyát, kígyót, kengurut, krokodilt és sült csótányt is, de azért mindig alig várta, hogy hazatérjen, és belevethesse magát egy nagy adag töltött káposztába vagy pacallevesbe.
A honatyák a töltött káposztát és a miccset – azaz a csevapcsicsa itteni megfelelőjét – emelték ki a román gasztronómia csúcstermékeként, bár azért tisztában vannak azzal, hogy egyik sem kizárólagos román találmány.
 
De hát mindegy is, hiszen a lényeg az, hogy valamivel jól el lehessen adni az országot a külföldieknek. 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro