// 2024. október 5., szombat // Aurél
a járvány helyzete

A delta variáns is jelen van még, de nyolcból hét súlyos eset az omikron számlájára írható

A romániai kórházak intenzív osztályain fekvő betegek mintáin végeztek genomszekvenálást, hogy megállapítsák, hol tartunk most.

Egy múlt hét végén véglegesített kutatás előzetes eredményei alapján úgy tűnik, a romániai kórházak intenzív osztályain fekvő betegek jelentős többsége az omikronnal, és nem a deltával fertőződött meg. Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szombaton ismertetett pár lényegre törő adatot, miután a Matei Balş Járványkutató Intézet 350 mintán végzett genomszekvenálást. Kiderült: a súlyos esetek már csak a 12,5 százalékát okozza a delta vírusvariáns, a többi az omikron számlájára írható. Ez azt jelenti, hogy hétből nyolc intenzív osztályon fekvő páciens omikron-fertőzött. Rafila a besztercei megyei kórház új osztályának felavatásán arról is beszélt, hogy remélhetőleg hamarosan visszatérhetünk a normális életünkhöz, a veszélyhelyzet feloldásával megszűnnek a korlátozó intézkedések, legfeljebb a beltéri maszkviselés marad ajánlott (nem kötelező). Konkrét időpontok a korlátozások feloldására még nincsenek meghatározva. Az mindenesetre biztató, hogy negyedik napja csökken az esetszám, szombaton 18 751 új esetet vettek nyilvántartásba, közel 73 ezer teszt elvégzése alapján. 157 halálesetet hoztak összefüggésbe a járvánnyal, a legfiatalabb áldozat a harmincas éveiben járt. 132 oltatlan és 25 oltott vesztette életét. A kórházakban jelenleg 10 278 fertőzöttet ápolnak, ez a szám 24 óra alatt 522-vel csökkent. Az intenzív osztályokon 1169 pácienst ápolnak, ebből 1011 oltatlan. A megyei adatok ezen a térképen tekinthetők meg:

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro