A törvényre szükség volt, de hátsó érdekek miatt született.
A koronavírus-járvány miatt szinte észrevétlenül ment át a szenátuson a törvény, amelyik változásokat hozott a rendőrök nyugdíjazásának és a rendőrfőnök kinevezésének feltételeiben. A felsőház döntő fórumként fogadta el, hogy ezentúl a belügyminiszter, és ne a kormányfő nevezze ki az államtitkári ranggal is rendelkező Országos Román Rendőr-főkapitányság (IGPR) vezetőjét.
A nyugdíjkorhatárral kapcsolatosan már régóta szó volt róla: meg kellene akadályozni, hogy a rendőrök 40-45 évesen, meglehetősen magas nyugdíjjal nyugállományba vonuljanak, majd más területen alkalmazzák magukat, kétszeresen megcsapolva az állami pénzalapokat. Amikor változott a rendőrök nyugdíjának kiszámítási módja, olyan sokan visszavonultak az aktív szolgálattól, hogy a káderhiányt azóta sem sikerült pótolni a rendszerben. Erre a problémára nyújthat részleges megoldást a szenátuson átment törvény, mely 60 évre növelte a rendőrök nyugdíjkorhatárát, megteremtve a lehetőséget, hogy azok is a rendszerben maradhassanak, akik elvileg már nyugdíjba vonulhatnának.
A törvényt a szociáldemokrata Liviu Brăiloiu kezdeményezte, és bár a képviselőház tavaly novemberben elutasította, a szenátus kedden döntő házként, 91 támogató és 43 ellenszavazattal jóváhagyta. A jogszabályt a szenátor azzal indokolta, hogy szükség van a rendőrség operatív vezetőségének hatékonyabbá tételére és a káderhiány megoldására. A politikus szerint az állami költségvetést pozitívan érinti a döntés, mert az államnak nem kell a visszavonult rendőr nyugdíját és az új alkalmazott fizetését párhuzamosan fizetnie.
Mindez jól hangzik, csakhogy a rendőri szakszervezetek szerint a törvény nem egészen azt a célt szolgálja, amit hivatalosan kommunikálnak. Teljesen normális, hogy egy miniszter dönthet a beosztottjai menesztéséről vagy kinevezéséről – ami eleve egy politikai döntés –, a szakszervezeti vezetőknek tehát nem azzal van a gondjuk, hogy ki nevezi ki a rendőrfőnököt. Inkább azt nehezményezik, hogy amiatt alkotnak meg egy törvényt mert egyes magas beosztású rendőrök nem hajlandóak nyugdíjba vonulni. A jogszabály olyan személyeknek szól, akik amúgy sem tesznek túl sokat a rendszerben, és nem az utcán szolgálatot teljesítő közrendőröknek, ők ugyanis alig várják, hogy nyugdíjba mehessenek az óriási stressz miatt.
Az utcai szolgálatot teljesítő rendőrök többsége 41,5 évesen vonul nyugdíjba, a műveleti területen dolgozóknak legfeljebb tíz százaléka várja meg, hogy a számítógép „lapátra tegye” őket 55 évesen, a szakértőket pedig még a nyugdíjkorhatár előtt levadássza a magánszektor – magyarázta az EUROPOL rendőri szakszervezet vezetője, Cosmin Andreica, aki szerint csak „szögre akasztott” rendőröknek szól a jogszabály. Egy másik rendőri szakszervezeti vezető, Dumitru Coarnă még ennél is egyértelműbben fogalmazott. Ő azt állítja, hogy a törvény egyetlen személy kedvéért született, ez pedig Constantin Dancu rendőrfőnök, akit a PSD szenátora továbbra is a rendszerben akar tartani.
Ezzel a törvénnyel is az a baj, mint általában a legtöbbel: papíron jól hangzik, de van pár haszonélvezője, és nem a jó értelemben.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.