Másodszor sem tudta legyőzni az örmény bajnokot a CFR focicsapata, és a Bajnokok Ligájából átesett a Konferencialigába.
Annyira várta a négy évvel ezelőtti Dudelange-blama visszavágóját a fellegvári csapat, hogy közben elfelejtette: ahhoz előbb ki kellene ejtenie a Pjunik Jerevánt a BL-selejtezők első körében. És erre minden esélye megvolt, a jereváni 0–0 után itthon már a 6. percben jött a tipikus CFR-gól: Deac beívelt szabadrúgás, Boateng fejes.
Utána viszont már nem sok minden jött, bár Maneának volt egy kapufája. A Pjunik szerény képességeiből kevés veszélyes támadásra futotta, ám mivel a CFR nem lőtte be nekik a másodikat, a 89. percben, egy szöglet után, első kaput találó lövésükkel (ami egy Gajics-fejes volt), kiegyenlítettek. Két éve ez már kiesést ért volna a CFR-nek, így csak hosszabbítást, amelynek elején Petrila belőtte Deac újabb gólpasszát.
Ám a 90 perc után a 120 perc végét is elbaltázta a CFR. A Pjunik már Harutjunjan 11-esével egyenlíthetett volna, de azt még védte Bălgrădean. Aztán még három nagy védése volt a hazai kapusnak, ám a harmadik után Gajics – megint egy perccel a vége előtt – belőtte a kipattanót. A 11-eseknél pedig megint csak a Pjunik játékosai koncentráltak jobban, négyből négyet belőtek (még a negyedórával előtte hibázó Harutjunjan is), miközben Petrila a felsőlécet találta el, Camora lövését pedig Jurcsenko védte.
A Dudelange ellen így idén a Pjunik játszhat, a CFR-nek pedig marad az andorrai Inter Club d'Escaldes a harmadik számú kupában. A fellegvári stadion nézői pedig azóta is azon agyalnak, hogy a luxemburgi vagy az örmény bajnok ellen kiesni volt nagyobb blama?
Bajnokok Ligája, első selejtezőkör, visszavágó:
Kolozsvári CFR–Pjunik Jereván 2-2 – 11-esekkel 3-4
Gólszerzők: Boateng (6.), Petrila (94.), illetve Gajics (89., 119.)
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.
Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.
Máris bekövetkezett 2026 első tömbház- és gázpalackrobbanása. A szembejövő autóról lerepülő jégtömb száguldott át az utastéren, centiken múlt a tragédia.

További híreink: A kormányellenes tüntetőknek „beszóló” ellentüntetőt is megbüntették a csendőrök Bukarestben, az eddigi vizsgálatok alapján pedig nincs több leprás beteg Kolozsváron.

… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!