Nem mi állítjuk ezt, hanem egy civil szervezet, mely kielemezte a jelölteket.
A Románia Kezdeményezés (Inițiativa România) civil mozgalom képviselői egy 2016-os projekt folytatásaként létrehoztak egy portált, amelyiken a választásokkal kapcsolatos fontos információkat, például a pártok programjait és a képviselőjelöltek adatait összesítik. A honlap célja, hogy a szavazók hiteles forrásból tájékozódhassanak a szavazásról, a pártokról és a jelöltekről, ami – valljuk be – nem árt, ha már felelősségteljes döntést szeretnénk hozni szavazatunk sorsáról, és nem automatikusan nyomjuk a pecsétet a szavazólapra.
A kezdeményezők sorra vettek 75 jelöltet, akiknek a felmérések szerint esélyük van bejutni az Európai Parlamentbe, és megvizsgálták eddigi nyilatkozataikat, esetleges büntetőjogi múltjukat, érdekellentéteiket, feddhetetlenségüket, Európáról és a jogállamiságról alkotott nézeteiket, és minden egyéb, gyanúra okot adó megnyilvánulásukat.
Azon nem lepődtünk meg, hogy a PSD részéről megvizsgált 15 jelölt közül 14 esetében állapították meg, hogy gondjuk van a feddhetetlenséggel, vagy demokráciaellenes nyilatkozatokat tettek. Sőt, azon sem, hogy az ALDE 8 képviselőjelöltje közül 7 problémás – legalábbis a civilek szerint.
A PNL 5 (a 15-ből), a PRO România 3 (a 6-ból), a Traian Băsescu-féle PMP 2 (a 6-ból), az USR-PLUS szövetség 1 (a 12-ből) jelölttel szerepel a listán. A PRO Demo, a PSR, a PRU és az UNPR egy-egy jelöltjét is a problémások közé sorolták. Érdekes, hogy az RMDSZ részéről egyetlen jelöltet sem „listáztak”. A 3 független jelölt közül 2 esetében állapították meg, hogy az európai értékekkel ellentétes nézeteket vallanak, köztük George Simion esetében is (aki azzal tűnt ki a minap, hogy azt állította, szélsőséges magyarok verték meg az Úzvölgyében).
Akárhogy is számoljuk, ez 38 problémás jelöltet jelent (a 75-ből). Ezen viszont meglepődtünk.
Azt, hogy mi számít az „európai értékekkel ellentétes” nézetnek, a honlapon, az egyes személyekre kattintva részletezik az ötlet megvalósítói.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.