// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

A BBTE 45 ezer diákja kényszervakációra megy, és még az ószerre se nézhetnek ki, mert az is bezár a korona miatt

// HIRDETÉS

A Sapientia egyetem is megelőző biztonsági intézkedéseket vezet be.

Nemcsak a közoktatásban következik a koronavírus miatti kényszervakáció: az ország legnagyobb egyeteme, a 45 ezer diákot okítgató Babeș–Bolyai Tudományegyetem is bejelentette: szerdától, vagyis március 11-étől egészen 22-éig felfüggesztik az oktatást a tanintézetben. Bár a BBTE-n belül szerencsére nincs fertőzött, az egyetem mégis fontosnak látja a megelőző óvintézkedést. Az egyetem vezetősége azt tanácsolja az oktatóknak: amennyiben ez lehetséges, próbálják meg online megtartani a kurzusaikat, a fennmaradó órákat pedig majd bepótolják valahogy.

Eközben a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem is biztonsági intézkedéseket léptet életbe, igaz az oktatást egyelőre nem szüneteltetik. Az egyetem honlapján megjelent közlemény szerint felfüggesztik az oktatással kapcsolatos kiutazásokat, illetve nem is fogadnak külföldi partnerintézményektől senkit március 31-ig, ugyaneddig nem szerveznek konferenciákat, nem adják ki mások rendezvényeinek a termeiket, és egyúttal azt tanácsolják a diákjaiknak és oktatóiknak, hogy halasszák el a külföldi úti célokra történő magánutazásaikat.

Amúgy ezzel párhuzamosan azt is bejelentették, hogy a minden szombaton megrendezésre kerülő kolozsvári ószer sem várja a vásárlókat március folyamán, szintén a járvány miatt. Pedig pont most akartam venni egy jó kis lovassági szablyát… Kösz szépen, korona! :(

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
Székelyhon

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

// még több főtér.ro