...és ha szép lesz az idő (annak ígérkezik), akkor ki is hajtanak. A miniszterelnök pedig a gazdákat és a fuvarozókat támogatja.
jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök csütörtökön. A kormány jóvá is hagyta az intézkedést: a támogatás azoknak megy a romániai gazdák közül, akik paradicsom-, krumpli- és fokhagymatermesztéssel foglalkoznak. A támogatásból továbbá az állattenyésztők is részesülnek.
Ciolacu igen fontosnak tartja, hogy a romániai lakosság hazai termékekhez és terményhez jusson hozzá, ezért támogatja a hazai termelés megnövelését. Hogy ez miért pont a paradicsom, a krumpli és a fokhagyma szempontjából releváns, nem tudni – azt biztosan hozzá lehet tenni, hogy kínai fokhagymából van a szupermarketek polcán elég.
A korábban kitört, Európán végigsöprő és Romániát is elérő tüntetéshullám következményeképp a kormányfő a fuvarozókra is gondolt: az ők megsegítésükre további kötelezettségvállalásként az RCA árainak csökkentését helyezte középpontba. Ha ez sikerül, akkor a gázolaj jövedéki adójának emelkedését is kompenzálni fogja az állam. Mint mondta, a kormány visszatéríti a Romániában engedéllyel rendelkező közúti fuvarozóknak a gázolaj jövedéki adójának növekedésének felét, és az év végéig több mint 4000 fuvarozó részesül ebből a támogatásból.
Háromszor nagyobb mennyiségű tulipánhagymát ültettek el tavaly ősszel Kolozsváron a kijelölt területekre, mint ahogyan a városháza által kiírt keretmegállapodásban áll – nyilatkozta a város „városmenedzsere” Gheorghe Șurubaru (city manager, bármit is jelentsen ez – a szerk.)
A városháza által 2021-ben (két évre) kötött keretszerződés értelmében a közigazgatás maximum 200 ezer tulipán szállítására szerződött. A tulipánok beszállítója a Garden Center Grup, a 2021 decemberében megkötött szerződés (kétéves keretmegállapodás) értelmében.
Ehelyett tavaly ősszel mintegy 700 ezer tulipánhagymát ültettek el a városban. Ezen kívül 160 ezer más, egynyári virág ültetése is következik a tervek szerint. 1082 gyökérlabdás fát is ültetnek továbbá, ezek közül már 600-at sikeresen el is helyeztek.
Tavaly, miután a kolozsváriak panaszkodtak, hogy a város tele van betonozva – a Szamos partjának korszerűsítési projektjeiben, de Kolozsvár központjában is), Emil Boc polgármester Facebook-oldalán számos olyan fotó jelent meg, amelyeken a Sétatéren vagy város központjában más területekre ültetett tulipánok láthatók. Ráadásul ezek a fotók azután kerültek fel a netre, hogy a kolozsváriak olyan képeket tettek közzé a régi Kolozsvárról, amelyeken az látható, hogy a régi központban több a zöld és a virág. Készüljünk fel tehát a hatalmas virágözönre…
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint a következő hónapban atipikus időjárásra lehet számítani. Hogy mi mostanság az atipikus, azt „csak az Isten tudja, s két alfalvi ember” – ahogy tartja a gyergyói mondás. A változó klíma kiszámíthatatlansága mellett azonban az időjósok úgy hiszik, hogy a viszonylag meleg február után a március sem fog alábbhagyni.
Mint mondják, a jövő héten (márc. 4-ig) az időszakhoz képest melegebb várható, főként az ország északkeleti részén. A délnyugati régiókban helyenként túl sok, az északi, középső és keleti régiókban viszont kevés csapadék fog esni, egyébként pedig általában a normálishoz közeli lesz ebben az időszakban.
A március 4-11. közötti héten az átlaghőmérséklet minden régióban, de különösen az északi, nyugati és középső régiókban magasabb lesz a normálisnál ebben az időszakban. A csapadék az egész országban kevés lesz, de különösen az északi Keleti-Kárpátokban és a Bánságban. A március 11-18. közötti héten az időjárás ismét melegebb lesz az erre az időszakra megszokottnál minden régióban, a csapadékmennyiség viszont mindenhol az erre az időszakra vonatkozó normális értékek közelében lesz, szerencsére.
A március 18-24. közötti héten az átlaghőmérséklet Románia egész területén az időszakra vonatkozó normális értékeknél kissé magasabb lesz. A csapadék mennyisége ebben az időszakban a legtöbb régióban általában a normálishoz közeli lesz, a nyugati régiókban több eső eshet.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.