// 2026. július 22., szerda // Magdolna

180 ezer eurót kért az Iszlám Államtól

// HIRDETÉS

Azért, hogy teherautós merényleteket hajtson végre Nyugat-Európában. Letartóztatták.

Őrizetbe vettek szombaton egy 38 éves szíriai férfit Németországban, mert 180 ezer eurót kért az Iszlám Állam terrorista szervezettől teherautós merényletek elkövetésére – írja az Agerpres hírügynökség az AFP német kiadására hivatkozva. A férfit vasárnap előzetes letartóztatásba helyezték terrorizmus finanszírozásának gyanújával. 

Ez a vád egyaránt kiterjed terrorizmus finanszírozásának felajánlására és kérésére is, amiért a német btk szerint hat hónaptól tíz évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

A saarbrückeni ügyészség tájékoztatása szerint a nyomozás nem derített fényt konkrét támadás előkészületeire, csak olyan üzenetváltásra a titkosított Telegram üzenetküldő programon, amelyben a 2014-ben menedékkérőként Németországba érkezett férfi 180 ezer eurót kért egy másik szíriai férfitól, akiről úgy tudta, pénzt tud szerezni merényletekre az Iszlám Államtól.

A letartóztatott férfi az ügyészség szerint azzal indokolta az összeget, hogy 22 500 euróba kerül megszerezni egy kamiont, és mindegyik kamiont 400-500 kiló robbanóanyaggal kellene megrakodni. Ezeket Németországban, Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában tervezte felrobbantani, de még messze állt a kivitelezéstől – közölte az ügyészség.

A német szövetségi rendőrséget egy informátor értesítette pénteken, a szövetségiek pedig riasztották Saar-vidék rendőrségét, amely szombat hajnali 4 órakor saját lakásában vette őrizetbe a pénzt kérő férfit. A házkutatás során nem találtak arra utaló nyomokat, hogy a férfi támadásra készült volna szilveszter körül.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Majdnem 40 törvénymódosítás: sok minden megváltozott az egészségbiztosítási rendszerben
Székelyhon

Majdnem 40 törvénymódosítás: sok minden megváltozott az egészségbiztosítási rendszerben

Csökkent a biztosításra jogosultak száma, a rövid betegszabadságokra járó táppénz mértéke is, javult az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, nőttek az egészségbiztosítási pénztár bevételei. Számos változás történt tavaly óta a rendszerben.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.