// 2026. augusztus 10., hétfő // Lörinc

1500 dühös ember

// HIRDETÉS

Ennyien gyűltek ma össze Kolozsvár központjában elhajtani a kormányt, de az nem akar menni.

Tizenkét egymást követő estén át tart már a tiltakozás Bukarestben és néhány városban a kormány ellen, amely év eleji beiktatása óta szinte naponta szembehazudja a választóit. A közkegyelmi, majd a Btk-módosító rendelet kitervelése, elfogadása, majd különböző módon  történt visszavonása azóta nem nyugtatta le a kedélyeket, pedig épp egy hete, hogy a Grindeanu-kormány bejelentette, visszavonja az idei 13-as számú sürgősségi rendeletét.

Mivel ezt múlt vasárnap olyan (14-es számú) sürgősségi rendelettel tette meg, amelybe a visszavonáson kívül még elrejtett pár újabb Btk.-módosítást, amely szakemberek szerint akár alkotmányellenes is lehet, most mindenki azt várja, mit tesz a 14-es rendelettel a parlament: jóváhagyja, módosítja vagy egészében elutasítja.

Ez nemcsak a beszédekben hangzott el ma este Kolozsváron, hanem már ilyen egészen precíz táblákkal jönnek az emberek:

A 14-es rendelet megtisztítva, majd megszavazva jó. Illetve: Nem hiszek a tolvajoknak és hazugoknak. Ennyike.

Emellett a legszilárdabb hosszú távú követelés, ami ma is elhangzott, hogy köztisztséget ne tölthessen be olyan ember, akit jogerősen elítéltek, vagy büntetőeljárás alatt áll. Annál, hogy ez a kormány mondjon le, csak az hangzott el többször, hogy Kitartunk! és Nem adjuk fel!, de érezhetően fárad a kolozsvári tüntető közönség. 

Ennek ellenére ma is sétára indult a központ körül. Ahogy a tér tágasságából az utcákra vonult, ismét megérezte saját erejét, és megjött a lendület, a dobszó és a hangerő: Tolvajok! Tolvajok!, Le Tăriceanuval, Dragneával és Grindeanuval, Igazságosságot, ne korrupciót!, Kitartunk, és megszervezzük magunkat!, Nappal dolgozunk, este titeket figyelünk!, Tolvajok parlamentje, maffiózók kormánya.

Az ötletességük viszont nem fárad, még ma is láttunk olyan táblákat, sőt installációkat, amelyek eddig nem bukkantak fel a kormányváltó tüntetéseken.

Már a bumeráng se tér vissza Dragneához

Tegnap és tegnapelőtt tűntek fel a pszichotronikus hullámok ellen védő sisakok, ma végre megjelent maga a Pszichotronikus Tömegmanipuláló Készülék antenákkal, belső lámpával, kis, villogó ledekkel.

Pártkaki-evolúció 

Hoppá, mekkora inflagranti!

Dragnea, korporatista vagyok, ments ki innen! (Ha már Dragneáék egyik kedvenc elmélete szerint a külföldi tőkéjű vállalatok mostanság szabadságot adnak az alkalmazottaiknak azért, hogy azok elmehessenek tüntetni.)

Az egyik legdühösebb és leglelkesebb lány szerint, aki minden este felszólal, azért sem szabad feladni a tiltakozást, mert egyrészt a kifárasztásunkra játszik most a kormány és a Szociáldemokrata Párt vezetése, másrészt mert ugyan nem látjuk, de vannak repedések a PSD-ben, olyanok, akik szívesen kirántanák már a pártot Liviu Dragnea vaskezéből, és hosszú távon ezek a hangok akkor fognak megerősödni, ha kitartanak a Dragnea- és a kormányellenes tüntetések.

Bukarestben ma háromezren gyűltek össze a kormány székhelye, a Victoria palota előtt követelni a kormány távozását. Nagyszebenben szinte ennyien, több mint 2500-an vonultak utcára, Temesváron és Brassóban ezerötszázan, Nagyváradon 150-en, Iași-ban és Galacon százan, Szatmáron negyvenen, Suceaván tízen követelték a Grindeanu-kormány és a parlament két házelnökének, Dragneának és Tăriceanunak a távozását nemcsak a parlament, hanem a kormánypártok, a PSD és az ALDE éléről.

Holnapra ismét nagyszabású tüntetésekre készülnek az országban, este héttől elválik, hogy a felháborodás vagy a fáradtság áll-e nyerésre. Mindenesetre a mai tüntetés Kolozsváron azzal a skandálással ért véget, hogy Naponta itt leszünk.

Ennek leginkább a Főtéren kürtőskalácsot sütő magyar csapat örül, mert a tiltakozók rendszerint náluk pótolják a legyalogolt, lekiabált kalóriákat. Cserébe gyakran ők biztosítanak áramot a hangosítás működtetéséhez.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
Krónika

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval
Székelyhon

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval

Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.

// még több főtér.ro