// 2025. július 31., csütörtök // Oszkár
vegyesen

Szentestére tűzték ki az erdélyi értéktárat is a Holdra vivő űrhajó indítását

// HIRDETÉS

A Mennyből az angyal mellé idén a Mennybe a Peregrine is társul.

Úgy kezdődött, hogy három évvel ezelőtt a Főtéren készítettünk egy interjút Pacher Tiborral, a magyarországi Puli Space Technologies űrkutatási magáncég vezetőjével annak kapcsán, hogy a csapatuk elnyerte a fődíjat a NASA miniatűr hasznos műszerek elkészítésére kiírt versenyén. A győztes projekt az úgynevezett vízszaglászó (Puli Lunar Water Snooper), amely víz jelenlétét érzékeli majd a Hold felszínén, és amelynek fejlesztését az amerikai űrügynökség támogatja.

A Pacherrel folytatott beszélgetések során az is szóba került, hogy a Puli Space csapata egy másik projekten is dolgozik, amelynek célja egy Téridő plakettnek elnevezett időkapszula eljuttatása a Holdra. Ez a plakett egy 20x20 centiméteres alumíniumlemez, amelyre lézergravírozással, tízszeres kicsinyítéssel rávésték a magyarság több csúcsteljesítményét tartalmazó Holdjegyzeteket – ott van többek között az Aranycsapat, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem vagy Weöres Sándor életművének ismertetése. És ott van az Erdélyi értéktár is, amelyet a Puli Space-szel közös projektben a Főtér állított össze az Önök, olvasóink szavazatai segítségével. Az Erdélyi értéktárban többek között rövid szócikkekben szerepel Bartók Béla, Erőss Zsolt, a Bolyaiak, a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport, a székelykapu és mások, összesen 23 tétel.

Az űrhajóra szerelt alumíniumplakett a másolata egy kerámiatáblának, amelynek eredeti példányát a hallstatti sóbányában helyezik el.

Ezen a linken elmagyarázzuk, hogy mi az a Vigyük Erdélyt a Holdra! projekt.

Itt megnézheti a Holdjegyzeteket, azoknak az erdélyi értékeknek a rövid leírását, amelyek felkerültek a Téridő plakettre.

A Puli Space Technologies Téridő-projektjének oldala.

A Téridő plakett a pittsburghi Astrobotic cég Peregrine holdszondájának fedélzetén jut majd el a Holdra. A Peregrine-t a két nagy amerikai repülőipari óriás, a Lockheed Martin űrrepüléssel foglalkozó részlege és a Boeing Defense, Space & Security alkotta konzorcium, a United Launch Alliance (ULA) által kifejlesztett Vulcan Centaur hordozórakéta röpíti el Földünk égi kísérőjéhez.

A Peregrine holdkomp.

Az eredeti indítási menetrendet alaposan megkavarták a covid-járvány miatt kialakult globális ipari, kereskedelmi és szállítási fennakadások, így a tervezett kilövés időpontja többször is csúszott. A Vulcan Centaur, fedélzetén a Peregrine-nel tavasszal indult volna a floridai Cape Canaveral kilövőkomplexumból, de egy műszaki probléma miatt lefújták és elhalasztották a május 4-ére tervezett startot. Az történt, hogy az ULA a rakéta egy példányát tesztelte a NASA egyik alabamai tesztközpontjában, amikor a rakéta felső fokozatánál robbanás történt. Az egységet éppen hidrogénnel töltötték fel nyomáspróbára, amikor szivárgás miatt a felső fokozat körül felgyűlt és látványosan berobbant a hidrogén.

Azóta a hordozórakéta műszaki problémáit megoldották, a legfrissebb hír szerint pedig az ULA december 24-én, vasárnap indíthatja útnak a Vulcan Centaurt, amelynek ez lesz az első űrbeli útja.

A 62 méter magas Vulcan Centaur rakétához nagy reményeket fűz az ULA, ez az új űreszköz ugyanis a jövőben leváltaná a jelenleg leginkább használt hordozórakétákat, az Atlas V-t és a Delta IV-et. A Vulcant, amely 7,7 tonna hasznos terhet képes geostacionárius pályára juttatni, két, metán és folyékony oxigén keverékével működő BE-4 hajtómű mozgatja, gyártójuk a Blue Origin, amely az Amazon-főnök Jeff Bezos légi- és űrközlekedési cége.

A Vulcan Centaur felső fokozata, miután elviszi a Holdig a Peregrine-t, amely aztán leszáll a Lacus Mortis térségében, továbbrepül és stabil Nap-körüli pályára áll a Celestis emlékküldetésként, fedélzetén például Gene Roddeberry, a Star Trek-sorozat megteremtőjének és a filmben Scotty szerept játszó James Doohan színész hamvaival.

Az űrközlekedésben egyáltalán nem szokatlanok a halasztások és csúszások, de azért reméljük, hogy karácsony szentestéjén azért mégis elindul a Hold felé a Peregrine, fedélzetén a Holdjegyzetekkel, az Erdélyi értéktárral.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes
Főtér

Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes

Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.

Bolojan a különleges nyugdíjakról: nő a korhatár, a nyugdíj nem lehet nagyobb a fizetésnél
Krónika

Bolojan a különleges nyugdíjakról: nő a korhatár, a nyugdíj nem lehet nagyobb a fizetésnél

Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.

Ozzy Osbourne, a csótányok és az egyetemes kultúra
Főtér

Ozzy Osbourne, a csótányok és az egyetemes kultúra

Ozzy nem egyszerű zenész, hanem annál sokkal több, a klasszikus rocksztár ősmintája, ikon, szimbólum, vagy ahogy tetszik. És az egyetemes emberi kultúra tagadhatatlanul fontos része.

Rúzsa Magdi: amikor Erdélyben koncertezek, hátraléphetnék, és az egész koncertet végigénekelné a közönség
Székelyhon

Rúzsa Magdi: amikor Erdélyben koncertezek, hátraléphetnék, és az egész koncertet végigénekelné a közönség

Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki többéves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.

Megakadályozná a kormány az állami intézmények közötti „népvándorlást”, hogy az elbocsátottak ne maradhassanak állami alkalmazásban
Krónika

Megakadályozná a kormány az állami intézmények közötti „népvándorlást”, hogy az elbocsátottak ne maradhassanak állami alkalmazásban

A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.

Fiatal sofőr és kiskorú utasa halt meg a ma hajnali balesetben
Székelyhon

Fiatal sofőr és kiskorú utasa halt meg a ma hajnali balesetben

Egy 17 és egy 22 éves fiatal vesztette életét egy kedden hajnalban történt balesetben Teleorman megyében. Az autó, amelyben utaztak, előbb egy fának, majd egy villanyoszlopnak csapódott.

// még több főtér.ro