Az a kormányfő populistázik és szélsőségesezik, aki eleve egy kisebbségellenes lépéssel, a MOGYE magyar főtanszékeinek megtorpedózásával került hatalomra, és akinek kormányzása idején megszaporodtak a román hatóságok magyarellenes lépései.

Ha a Moldovai Köztársaság úgy tesz, mint Magyarország, talán nem eszik meg a Nagy Testvérek.

A román kormányfő szerint az európai országok megengedhetik maguknak, hogy bevándorlókat fogadjanak be. Magyar kollégája ezt nem egészen így látja.

Mégpedig maga a román külügyminiszter.
Mégpedig maga a román külügyminiszter.
Na meg intézményrendszert a betartásuk szavatolására. És persze Romániában sem rózsás a helyzet.

Hogy mi minden a MAGMA? Többek közt kiderül a szülinapi kiállításból is.

Amiért minden szegény lány/fiú szerelmes a királyfiba/hercegnőbe.

Mert felmásznak rá. És krétával rajzolnak a mellette futó járdára. Skandalum!

Mindenféle vagyon, legyen az személyi vagy állami, társadalmi kötelezettséggel jár, ezt már az alamizsnát osztó királyok és főurak, a ma alapítványokat működtető gazdagok is tudták, tudják és gyakorolják.

Európa tekintélyes, választott, illetve kinevezett testületei nehezen tudnak érdemben változtatni az őshonos – tehát nem jöttment – kisebbségek helyzetén. Vélhetően nem is nagyon akarnak.

Számokban így fejezhető ki annak a romániai bűnszövetkezetnek a felszámolása, mely európai luxusüzletekből lopott értékes ékszereket.

Többek között a romániai őshonos magyarság helyzete is terítékre került szerda este az Európai Parlamentben.

Lehet találgatni: hány országba juthatunk el gond és vízum nélkül?

Ha a magyarok nem főznek pálinkát, a románok cujkát, a görögök ánizspálinkát, a lengyelek, csehek vodkát, akkor szabaddá válik a tér és a piac a whisky, a grappa, a konyak, a calvados előtt, miket ugyancsak teljesen adómentesen főzhetnek, készíthetnek az angolok, az írek, a spanyolok, a skótok, az olaszok, franciák.

Nyugat-Európa és kelet-európai kiszolgálóik érdekei szöges ellentétben állnak az őshonos kisebbségek érdekeivel.

Az RMDSZ által javasolt 2008-as választási törvénymódosítás miatt szívtak a parlamenten kívüli kisebbségi szervezetek.

Azért mégiscsak jó hely ez az Erdély, és jó helyen vagyunk benne mi mindannyian.

Az új Houellebecq-regény, a Behódolás magyar címlapján Mona Lisa látható nikábban.

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?