Egyes szakemberek szerint itt az ideje, hogy megismerkedjünk a félholddal. Meg a Koránnal.

Legközelebb júliustól. De nincs megállás.
Jó lenne áttérni az euróra, így az államelnök. Csakhogy ennek ára is van ám. És nem is mindenkinek tetszik az ötlet.

Úgy tesztek, mintha itt multikulturalitás dúlna, görög-római és zsidó hagyományokra hivatkozva a keresztény kultúra bővöletében éltek, egyéni szabadságjogokról beszéltek, óvakodtok a kollektív jogok elismerésétől, abban hitben éltek, hogy nyitottak vagytok, holott kőkekmény monokultúra van. Elsáncolás, önzés.

És ha nem teszünk semmit, akkor átalakítja a kontinens civilizációs arculatát, márpedig ha ez bekövetkezik, az „visszacsinálhatatlan”.

Kedves Olvasó, ha azt hitted, hogy Beethovennel, Bartókkal vagy ne adj' Isten, Enescuval, hát nagyot tévedsz! Megáll az ész, és ácsorog. Ja, és ez VÉRKOMOLY!

Alig több, mint két hét múlva kezdődik az el nem ismert régiók csapatait felvonultató, Debrecenben. Szurkolók, lehet jelentkezni!

Orbán Viktornak a vitatott kérdésekben 100%-ig igaza van. Nem 96%-ban vagy 99%-ban.

Csupán mintegy százezer euró szükséges hozzá.

Inkább szép csendesen kimúlt. Legalábbis ez látszik a távolból.

Az Európai parlament bevette Katalóniát az EU-tagállamok közé, 29-iknek. Sajnos bakiról van szó. Egyelőre!

Bár a Charlie Hebdo-tragédia részben még az olcsó munkaerő iránti szükséglet diktálta migránspolitikára esküvő nyugat-európai kormányokat is kijózanította, a félmegoldások kifogásolói azonban továbbra is páriának számítanak. Orbán Viktornak a homogén kultúrájú nemzet megőrzésére irányuló nézetei nemcsak a kirekesztő bélyeget kapták meg azonnal, de a hálátlanság vádját sem kerülhették el.

Úgy tűnik, nagyon ráért mostanáig Románia fő pénzügyi felelőse – talán ezzel magyarázhatóak abszurd javaslatai –, most azonban lesz dolga, valahonnan ki kell gazdálkodnia a képviselőházban megemelt gyermekpénz fedezetét.

De nem kell aggódni. Mi, halandók, észre se vesszük. Csak amikor már megtörtént.

A magyar miniszterelnök besétált a strasbourgi oroszlánbarlangba, hogy megvédje a menekültkérdéssel és a halálbüntetéssel kapcsolatos álláspontját. Nem bízik a közös nevezőben.

Bartha Zonga a Te is lehetsz Dr. Csont című kiállításon kalauzolt bennünket a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. Ne tudd meg, miket tudtunk meg.

Valószínűleg még ő maga sem tudja, hogyan valósulhatna meg, hogy a polgárok leírhassák az adójukból kiadásaik egy részét.

A NapocaNews ismét lecsap a Haza ellenségeire.

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?