Mostan színes Erdéllyel álmodom

A kolozsvári magyarok számára bizonyára nem újdonságértékű az Unió utcában, a történelmi fontosságú Redut épületében helyet kapó Erdélyi Néprajzi Múzeum 2006-ban megnyílt állandó tárlata. A hozzám hasonlóan más városból ide tévedt, Kolozsvár kincseit a teljes valójában megismerni óhajtó látogatónak azonban váratlan üdítő élményt nyújt az erdélyi paraszti környezet tárgyi és szellemi hagyatékát bemutató kiállítás.

Eredetileg az Albrecht Dürer-kiállítást szerettem volna megnézni, de olyannyira lekötött a sokszínű Erdély, hogy már nem jutottam el a bizonyára szintén rendkívül érdekes Dürer-kiállításra. Majd legközelebb.

Laikusként nehéz megítélni az Erdélyi Néprajzi Múzeumban bemutatott tárgyak valós értékét vagy a szakmai szempontokat, de az összkép szempontjából talán ez nem is fontos, hiszen az egyszerű látogató sem veszi feltétlenül észre a vélt vagy valós pontatlanságokat, hiányosságokat.

A tárlatnak otthont adó épületet már csak azért is érdemes felkeresni, mert izgalmas a története. A fontosabb adatokat a belépőjegy megvásárlásakor kapott, magyar nyelven is elérhető füzet tartalmazza.

A középkori alapokra épített épületegyüttesben Kolozsvár egyik leghíresebb fogadója állt, melyet II. József király tiszti iskolává alakított át. Mai formáját a kor legnevesebb műépítészeinek köszönheti, felújítása az 1830-as években fejeződött be.

Bálterme fontos politikai és kulturális eseményeknek szolgált helyszínéül: többször tartottak itt országgyűlést, és a világ olyan elismert előadóművészei koncerteztek itt, mint Liszt Ferenc, Johannes Brahms, Bartók Béla vagy George Enescu.

Itt zajlott a Memorandisták pereként közismertté vált politikai per is. Az egykoron díszes, két emelet magasságú karzatos bálterem mai képén alig érezhető az eseményekben gazdag történelmi múlt. A terem egyik falán egyedül annak állítottak emléket, hogy 1892-ben az Osztrák-Magyar Monarchia nemzetiségi politikája ellen az erdélyi románság nevében tiltakozó memorandistákat itt ítélték fogházbüntetésre.

Az állandó tárlat a mai értelemben vett többnemzetiségű Erdély – beleértve a történelmi Máramarost, a Partiumot és a Bánságot – paraszti kultúráját hivatott bemutatni, főleg a 19. századból származó tárgyi emlékek és népviseletek révén. Ezeket szakemberek válogatták ki egy 40 000 tárgyat számláló gyűjteményből.

A kiállítást a hagyományos foglalkozások bemutatása nyitja, kezdve az archaikus foglalkozásokkal (gyűjtögetés, vadászat, halászat, méhészet), és folytatva az alapfoglalkozásokkal (mezőgazdaság és állattartás). Minden egyes tárgyról részletes leírás olvasható a már említett szamárvezetőben.

A nagyméretű archív fotók az erdélyi parasztságot, a hagyományos falu hangulatát elevenítik fel, illetve teszik átélhetővé a látogató számára. Figyelemre méltó a színben és mintában gazdag román, magyar és szász szőttesek és varrottasok gyűjteménye. A textileket mindhárom erdélyi nemzetiség használta lakásaik belső díszítésére.

A népi hangszerek közül a szépen megfaragott havasi kürtök voltak számomra a legérdekesebbek, melyek évszázadokon keresztül szolgálták a hegyekben élő pásztorok közötti kapcsolatteremtést.

A tárlat emeleti részén a különböző néprajzi tájegységek népviseleteit tekintheti meg a szemlélő, köztük például a székely vagy a kalotaszegi népviseletet is. Bár kétség kívül jó volt látni, hogy nagyon jól megfér egymás mellett a román, magyar és szász népviselet, de a néprajzi tájegységek sokszínűségét ismerve kissé alulreprezentáltnak éreztem a kisebbségek viseleteit.

Elfért volna még a teremben egy mezőségi, széki magyar népviselet. Említésre méltó, hogy a cigányság sokszínű és ma is használatos viseletei bemutatásának egyáltalán nem szenteltek teret (vagy csak én nem találtam meg).

Látványos, de korántsem teljes tárlatot tekinthet meg a látogató az Erdélyi Néprajzi Múzeumban. Én személy szerint azzal az érzéssel távoztam, hogy azért mégiscsak jó hely ez az Erdély, és jó helyen vagyunk benne mi mindannyian.