// 2026. január 14., szerda // Bódog

Végre megvan az iskolai nyáltesztelés pontos ütemterve

// HIRDETÉS

A tanárok nagy része nem nagyon akar tesztelni, de sokan mégis kénytelenek lesznek.

Az egészségügyi minisztérium végre tisztázta, hogy pontosan hogy fog zajlani a diákok iskolai tesztelése. Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a tanulókat ezentúl heti két alkalommal, hétfőn és csütörtökön fogják letesztelni úgynevezett nem invazív, egyszerű nyálmintával működő gyorstesztekkel, de a további részletek mindeddig a homályba vesztek.

A minisztérium által hétfőn kibocsátott dokumentumból már ezek is felsejlenek.

A teszteket az említett napokon a hivatalos oktatási program előtt kell elvégezni az osztálytermekben. A tesztelést az iskolaorvos fogja irányítani, illetve ennek hiányában az oktatási intézmény által kijelölt tanár/tanárok.

Az iskolaorvosokat és a kijelölt pedagógusokat a megyei közegészségügyi igazgatóságok (DSP) és a tanfelügyelőségek közreműködése révén ki fogják képezni a tesztelés menetét illetően, illetve azt is pontosan elmagyarázzák nekik, miként kell a használt teszteket összegyűjteni, hiszen ezek potenciálisan fertőző hulladéknak minősülnek. Ezek összegyűjtésére a célra kijelölt, fedéllel, pedállal, és szemeteszsákkal ellátott kukákat kell használni, és így tovább.

Ha egy diák gyorstesztje pozitív lesz, akkor az iskolának kötelessége értesíteni az illető diák szüleit, és a közegészségügyi igazgatóságot, ahonnan kiküldenek illetékeseket, hogy egy PCR-teszthez is mintát vegyenek a delikvenstől. A diákot erre az időre elkülönítik a többiektől az iskolán belül.

Ez így leírva egyszerűnek tűnik, de a gyakorlatban aligha fog ilyen zökkenőmentesen zajlani. Főleg, hogy egy friss felmérés szerint a tanárok nagy része hallani sem akar arról, hogy ő nyálteszteket végezzen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Adóemelés: tiltakozásként öt kiló aprópénzzel fizette be a helyi adóját egy férfi
Krónika

Adóemelés: tiltakozásként öt kiló aprópénzzel fizette be a helyi adóját egy férfi

Sajátos tiltakozási módot talált egy suceavai férfi a helyi adók drasztikus megemelése ellen: csak aprópénzzel fizette be tartozását az önkormányzatnak.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Holtan találtak egy fiatalembert egy vendéglő padlásterében
Székelyhon

Holtan találtak egy fiatalembert egy vendéglő padlásterében

Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.

Holtan találták irodájában a rendőrfőnököt
Krónika

Holtan találták irodájában a rendőrfőnököt

Elhunyt szombaton a munkahelyén a Dolj Megyei Rendőr-főkapitányság 51 éves parancsnoka, Marius Daniel Mîrzacu. A rendőrfőfelügyelőt kollégái találták meg az irodájában, elsődleges feltételezés szerint szívinfarktus okozhatta a halálát.

Megszólalt a kormány a megemelt adók ügyében
Székelyhon

Megszólalt a kormány a megemelt adók ügyében

A kormány vasárnap egy sor pontosítást közölt az ingatlanokra (épületek, telkek) és járművekre megszabott adók és illetékek emeléséről szóló döntéssel kapcsolatban.

// még több főtér.ro