Végre jogerősen visszavonták a 20 ezer visszaeső bűnözőt idő előtt utcára engedő törvényt

A képviselőház megszavazta: a miniamnesztiának annyi.

Hirdetés

A képviselőház szerdán döntő házként fogadta el az úgynevezett miniamnesztia-törvény hatályon kívül helyezését, amelyet 2017-es bevezetése óta rengeteg bírálat ért. Nem is csoda, hiszen a romániai börtönök túlzsúfoltságára, illetve ennek folyományaként az embertelen körülményekre hivatkozó törvény mintegy 22 ezer fogvatartott idő előtti szabadulását tette lehetővé, köztük 20 ezer visszaeső bűnözőét, akik szabadulásuk után számtalan galibát okoztak – tele volt a sajtó az ilyen, és hasonló esetekkel.

Ráadásul a börtönök valós terheltségét figyelembe véve közülük mindössze 600-an szorultak volna rá valóban a miniamnesztiára. Ezt egyébként a szavazás előtti vitán Nicușor Halici PSD-s képviselő mondta, holott az eredeti törvénytervezetet annak idején éppen a PSD politikusai terjesztették elő, és verték át a plénumon. Azt, hogy a fejlemények tükrében maguk is megbánták a dolgot, jól mutatja az is, hogy a miniamnesztia hatályon kívül helyezését 272-en támogatták öt tartózkodás mellett (A PSD 110 jelenlévő képviselője közül 106-an szavazták meg).

A tartózkodók között egyébként két RMDSZ-es politikust is találni – az RMDSZ-frakció 2017-ben szintén megszavazta a miniamnesztiát, bár utólag megbánták a dolgot.

Az új rendelet már csak Klaus Iohannis aláírására vár, de tekintve, hogy a javaslattal éppen Iohannis szűkebb politikai családja, a PNL állt elő, aligha fogja soká halogatni a dolgot.

Ez persze – ahogy Ludovic Orban kinevezett miniszterelnök korábban rámutatott – nem azt jelenti, hogy a felfüggesztés után egyből helyre áll a viszonylagos rend (hiszen így is lesznek, akik még hasznot húznak a korábbi hibás törvényből), de hosszú távon azért jobb lesz a helyzet.

Hirdetés