// 2026. június 15., hétfő // Jolán, Vid

Véget ért a vízügyi mérnöknek kinevezett pincérnő sistergő karrierje

// HIRDETÉS

De csak miután a kormány minden létező ellenőrző szervet odaküldött és a DNA is vizsgálódni kezdett.

Ennyi volt, két hónapig dolgozott a Prut-Barlád Vízügyi Medence Igazgatóságán Simona Iancu, akiről a Recorder oknyomozó portál riportja derítette ki, hogy az intézmény árvízvédelmi osztályán dolgozott egy olyan poszton, ami vízügyi mérnöki szakértelmet kívánt volna. A gond az volt, hogy a nő

„vízügyi mérnöki” karrierjének elindulása előtt pincérnő volt egy jászvásári bárban,

és a vízügyi hivatal politikai alapon kinevezett igazgatója, a Iaşi megyei PNL alelnöke alkalmazta.

A pincérnőt a Suceava megyei Vatra Moldoviţei község polgármesteri hivatalában alkalmazta a polgármester, majd három nap után átkerült a vízügyi hivatalhoz a mérnöki posztra. Simona Iancu hétfőn benyújtotta felmondását a községházán, ezzel pedig megszűnt a munkaviszonya a vízügynél is.

A felmondás persze csak azután történt meg, hogy a Recorder leleplezte, Iancunak nem csak a vízügyi szakterületről nincs halvány fogalma sem (nem tudta megmondani, mit jelent a vízhozam fogalma), de

még az íróasztalán álló számítógépet sem tudja kezelni.

És csak azt követően, hogy az ügy országos botránnyá dagadt, a helyszínre kiszállt egy kormányzati ellenőrző testület és a DNA is házkutatást tartott az igazgatóság székhelyén.

A botrány és az ellenőrzések nélkül Simona Iancu ma is a több moldvai megye árvízvédelméért is felelős Prut-Barlád Vízügyi Medence Igazgatóságán dolgozna egy komoly szakértelmet követelő pozícióban.

A Recorder teljesen indokoltan vette célba a regionális vízügyi igazgatóságokat. Sorra derülnek ki a disznóságok

a tisztán politikai alapon kinevezett, de hozzá nem értő intézményvezetők

körül: nemrég a marosvásárhelyi hivatal vezetőjéről derítették ki, hogy teljes imkompetenciája ellenére kitúrta állásából az előző igazgatót, egy szakmailag felkészült, munkáját rendesen végző vízügyi mérnököt, de azt is, hogy a kolozsvári vízügy szintén politikai vonalon kinevezett igazgatójának elhibázott döntése nyomán kezeletlen szennyvíz ömlött a Szamosba.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit
Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Premontrei botrány: senki ne az áldozatot hibáztassa, még az RMDSZ se!
Krónika

Premontrei botrány: senki ne az áldozatot hibáztassa, még az RMDSZ se!

Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo
Főtér

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval
Székelyhon

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval

Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?
Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont
Székelyhon

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont

A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.

// még több főtér.ro