// 2026. június 13., szombat // Antal, Anett

Azt hitte az igazgató, simán kinevezhet egy pincérnőt vízügyi mérnöknek, de tévedett

// HIRDETÉS

Amikor a hölgy nem találta a bekapcsoló gombot a számítógépen, elkezdtek gyanakodni a szakmai felkészültségét illetően.

A Recorder oknyomozó portál keményen rászállt a regionális vízügyi hatóságokra: egy hete még a kolozsvári székhelyű Szamos-Tisza Vízügyi Igazgatóságnál robbantottak ki országos botrányt, most pedig a Prut-Barlád Vízügyi-medence Igazgatóságánál körvonalazódik egy annál is nagyobb ribillió.

Szekunder szégyenérzet fogja el az embert, miközben nézi a portál videóját, amelyben a vízügyi mérnöknek kinevezett pincérnő – mint egy felkészületlen nyolcadikos diák a földrajzórán – bután néz maga elé, mert nem tudja, mi is az a vízhozam. Kínos jelenetek egész sora az egész videó, már-már megsajnáljuk a kellemetlen helyzetbe sodort fiatal nőt, akit a – saját magát politikai állatnak nevező – Petru Avram vezérigazgató nevezett ki. Aztán amikor kiderül, hogy Simona Iancu még a számítógép-kezelési ismereteiről is hazudott, mert azelőtt csak a pincéri rendeléseket rögzítő gépekkel dolgozott, sajnálat helyett inkább veszünk egy mély levegőt.

Az azért megnyugtató, hogy a kinevezést Bukarestben is kínosnak érzik, így hát a riport keddi megjelenését követően, szerdán már ráküldték a Prut-Barlád Vízügyi-medence Igazgatóságára a kormányfői ellenőrző testületet, és a korrupcióellenes ügyészség is vizsgálódni kezdett.

Florin Cîţu a Facebookon leszögezte, hogy nem fogja tűrni a nepotizmust, az inkompetenciát, de azt sem, hogy büntetőügyeseket vagy érdekellentétben álló személyeket nevezzenek ki az állami intézményekben. A DNA házkutatást tartott az igazgatóság székhelyén, és lefoglalt minden olyan dokumentumot, mely az utóbbi időszak kinevezéseihez kapcsolódik. Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szintén átfogó ellenőrzéseket helyezett kilátásba az összes vízügyi igazgatóságnál, megemlítve azt az egyáltalán nem elhanyagolható szempontot, hogy ezek az intézmények felelnek az árvízvédelemért is.

És valóban: hogyan érezze magát biztonságban a lakosság, miközben a vízhozam fogalmát sem ismerő pincérnők politikai alapon vízügyi mérnökké avanzsálhatnak?

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit
Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Bejelentették az első tusványosi fellépőket
Krónika

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo
Főtér

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén
Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?
Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval
Székelyhon

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval

Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.

// még több főtér.ro