Egyetlen hónap alatt mintegy háromszázzal nőtt Vârfu Câmpului lakosságának száma.
Bár orosz-ukrán konfliktus csak az elmúlt hetekben éleződött ki igazán, és különösen azután vált pattanásig feszültté a helyzet, miután hétfőn Oroszország egyoldalúan kikiáltotta az úgynevezett kelet-ukrajnai szeparatista területek függetlenségét, az ukrajnai lakosság egy része már hónapokkal ezelőtt felkészült a legrosszabbra. Az orosz inváziótól tartva már most sokan elhagyták otthonaikat, és
A határtól 30 kilométerre fekvő, Botoşani megyei Vârfu Câmpului községben máris érezteti hatását az Ukrajnában kialakult helyzet, az elmúlt hónapokban ugyanis több száz ukrán állampolgár érkezett a településre, hogy itt vészelje át a válságot.
Maria Huţu polgármester számításai szerint egy hónap alatt mintegy háromszázzal nőtt a község lakosságának száma (9136-ról 9412-re). A helyi közösség stabil létszáma 3622 – elviekben ennyien éltek mindeddig a község területén –, de a szám hónapról hónapról egyre csak nő. Volt olyan nap, amikor egyszerre hét ukrán állampolgár nyújtott be letelepedési kérelmet. Az elöljáró nem tudta megmondani, hogy pontosan hányan telepedtek át, viszont
A román védelmi minisztérium korábban azzal igyekezett megnyugtatni a lakosságot, hogy nem számítanak jelentősebb menekültáradatra, amennyiben Oroszország ténylegesen megszállja Ukrajnát, mindenesetre szükség esetén Románia kész befogadni 500 ezer menekültet.
A Donyecki Népi Köztársaság és a Luhanszki Népi Köztársaság függetlenségének kikiáltása után Oroszország „békefenntartókat” mozgósít a két szakadár területre, míg Ukrajna a hadműveleti állományhoz tartozó tartalékosok behívása mellett döntött. Mintegy 36 ezer tartalékost készülnek behívni, túlnyomó többségük szolgált a Donyec-medencei fronton. Az ukrán külügyminisztérium szerdán arra szólította fel az Oroszországban tartózkodó ukrán állampolgárokat, hogy mielőbb térjenek haza, illetve mostanában ne tervezzenek odautazást.
Helyi tudósítások szerint Kijevben az ukránok igyekeznek nyugodtak és higgadtak maradni,
A veszély ettől még reális: az ENSZ főtitkára Antonio Guterres szerint a világ az elmúlt évek legnagyobb globális biztonsági válságával néz szembe, a szeparatista területek függetlenségének kikiáltása ugyanis Ukrajna területi integritásának megsértését jelenti. Ebben a kritikus pillanatban azonnali tűzszünetre és a katonai tevékenységek csökkentésére lenne szükség, csak így lehetne túllépni ezen a veszélyes helyzeten.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...
Csak minden harmadik romániai rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Hatvanezer dollár be nem vallott készpénzzel bukott le egy utas az Henri Coandă repülőtéren.
Csak minden harmadik romániai rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Hatvanezer dollár be nem vallott készpénzzel bukott le egy utas az Henri Coandă repülőtéren.
… Călin Georgescu úr úgy beszél, mint egy próféta és úgy parkol, mint egy ökör… egy művészeti akció miatt leállt a vonatközlekedés és nem vicc, még a titkosszolgálatot is riasztották.
… Călin Georgescu úr úgy beszél, mint egy próféta és úgy parkol, mint egy ökör… egy művészeti akció miatt leállt a vonatközlekedés és nem vicc, még a titkosszolgálatot is riasztották.
Arad megyében épül meg az EU legnagyobb napelemparkja, de az ország még mindig sereghajtó megújuló energiaforrásokban. Enyhén emelkedni fog a Duna vízhozama.
Arad megyében épül meg az EU legnagyobb napelemparkja, de az ország még mindig sereghajtó megújuló energiaforrásokban. Enyhén emelkedni fog a Duna vízhozama.
Vízbe fulladt egy idős férfi Neptunon, eszméletlen kamaszt mentettek ki a tengerből Konstancán. Triciklivel hajtott a forgalommal szemben az A1-es autópályán egy idős férfi.