Újabb részletek: egy váradi lakos fedezte fel Boné Ferenc autóját egy parkolóban

Látta a médiában, hogy kit és milyen autót keres a rendőrség.

Hirdetés

Boné Ferencet, a múlt hétvégén eltűnt, majd holtan megtalált Molnár Beáta feltételezett gyilkosát csütörtök este sikerült elkapni Nagyváradon.

A rendőrségi akció sikere annak köszönhető, hogy egy szemfüles váradi lakos egy vegyesbolt parkolójában felfedezte Boné Dacia Loganját, miután a médiából értesült a rendőrség által közzétett körözésről – írja az Ebihoreanul nagyváradi portál.

A váradi lakos azonnal riasztotta a hatóságokat, akik átkutatták a környéket és nem sokkal ezután megtalálták Boné Ferencet a vasútállomás egyik félrehúzott tehervagonjában. Boné előzőleg a vegyesboltban vásárolt, ezt a helyiség biztonsági kamerája rögzítette.

A Loganról, amellyel Boné Kolozsvárról Nagyváradig menekült, hiányzott az első rendszám.

Hirdetés

A portál által idézett források szerint Boné Ferenc kerülő utakon jutott be Nagyváradra, ez kiderült a közúti kamerák felvételeinek elemzéséből. A Nagyváradtól mintegy 27 kilométerre keletre fekvő Telegden (Tileagd) megállt és leszerelte az elő rendszámot a kocsiról, majd Mezőszabolcsnál (Săbolciu) lekanyarodott egy mellékútra.

A Dacia Loganban megtalálták Molnár Beáta néhány holmiját is.

Hirdetés