Újabb esélyes jelölt az „Úristen, hogy lehetett egy ilyen alakot polgármesterré választani” aranyéremre

A korrupció örökkévalóságáról értekezett egy frissen újraválasztott elöljáró.

Hirdetés

A festői dél-Romániában található Teleorman megye azt követően sem fogy ki a közéleti élmények szállításából, hogy a megye legjelesebb szülöttét, Liviu Dragnea volt szociáldemokrata pártelnököt tavaly májusban hivatali visszaélésre való felbujtás miatt három és fél évre börtönbe küldték, a másik jeles szülöttet, Viorica Dăncilă volt miniszterelnököt pedig kormányostul megbuktatták, majd az elnökválasztáson is tönkreverték, pontot téve ezzel egy ígéretes politikai pályafutás végére.

De a jelek szerint nincs miért csüggedni, mert van még utánpótlás.

Itt van mindjárt egy Victor Drăguşin nevű úriember, aki szintén nem akárki: a teleormani megyeszékhely, Alexandria polgármestere.

Drăguşin a vasárnapi választásokig már három négyéves mandátumon keresztül állt a város élén.

Két éve – amikor PSD-t és az akkori kormányt kézi vezérléssel irányító Dragnea ügyei, illetve az igazságügyi törvények módosítására tett kísérletek miatt a PSD-elnökkel a világot megajándékozó megye az érdeklődés homlokterébe került – egy holland televízió forgatócsoportja vetődött el a megyeszékhelyre, és mikrofonvégre kapták a polgármestert is, megérdeklődve, mégis, hogyan vélekedik a korrupcióról.

Ő pedig el is mondta.

„A korrupció nem tűnik el. Amíg pénz lesz, amíg pénzforgalom van ezen a Földön, addig lesz korrupció”

Hirdetés

– fogalmazta meg sommás véleményét a jeles férfiú.

Akkor a sajtó hüledezve cikkezett a nyilatkozatról, de különösebb következménnyel nem járt.

Aztán elérkezett 2020. szeptember 27-e, az önkormányzati választás napja, Victor Drăguşin pedig ismét nekifutott a küzdelemnek, hogy egy negyedik mandátumot is elnyerhessen.

És igen, meg is nyerte. Méghozzá a szavazatok 50,5 százalékával, tehát már akkor is bebiztosította volna a polgármesteri széket, ha kétfordulós lenne a választás.

Úgy tűnik, az alexandriaiak is úgy vélekednek a korrupcióról, mint a többségük által a jelek szerint igencsak kedvelt elöljáró.

Vagy egyszerűen csak az őszinteségét díjazták.

Hirdetés